Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Angela Merkel német kancellár kijelentette, hogy Németország nem enged a görögöknek nyújtott hitel teljes visszafizetéséből, ehelyett inkább egy újabb mentőcsomagon gondolkodik az IMF részvételével. Az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde ugyan nem elégedett Görögország teljesítményével, mégis hajlandó finanszírozni az országot a jövőben is.
Németország továbbra is elutasítja a görög államadósság részleges elengedésének gondolatát, és változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vegyen részt a görög válság kezelésére indított harmadik mentőprogramban – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.
Angela Merkel a nemzetközi pénzügyi szervezetek – az IMF mellett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), a Kereskedelemi Világszervezet (WTO), a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO) és a Világbank – vezetőivel folytatott szokásos éves informális megbeszélése után este tartott sajtótájékoztatón ismét rögzítette kormánya régóta képviselt álláspontját, miszerint a görög adósság elengedése jogi akadályokba ütközik, hiszen az euróövezet működését szabályozó előírások nem teszik lehetővé valamely tag adósságának átvállalását, ezért Görögország adósságát, vagy annak valamely részét sem engedhetik el a valutauniós társországok.

Az IMF szerepével kapcsolatban ugyancsak a régóta ismételt német álláspontot ismertetve elmondta, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetnek továbbra is részt kell vennie a harmadik görög mentőprogramban.
Hozzátette, hogy minél hamarabb le kell zárni a mentőcsomag soron következő forrásainak felszabadításához szükséges feltételek teljesítéséről kezdett tárgyalásokat. A folyamat „nagyon ésszerű irányba halad, de még nem vagyunk a célnál” – fogalmazott Angela Merkel.
Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója a tájékoztatón kiemelte: „még nem tartunk ott, ahol szeretnénk, és ahol Görögországnak lennie kellene”, de az IMF a görög nép érdekében továbbra is elkötelezett az ország támogatása mellett. Ehhez azonban további mélyreható reformokat kell elvégezni, amelyek révén a gazdaság visszaáll a növekedési pályára és fenntartható lesz az államadósság törlesztése – mondta Christine Lagarde.