Nemcsak Macedóniának, hanem Görögországnak is gondoskodnia kell határának védelméről, és miután ez megvalósul, hozzá lehet kezdeni a korábban már meghozott közös döntés alapján a 160 ezer menekült tagállamok közötti szétosztásához – mondta Angela Merkel, hozzáfűzve, hogy Németország teljesíti a menekült-elosztási programból fakadó kötelezettségét.
Hangoztatta, hogy teljes egészében helyre kell állítani a belső határellenőrzés nélküli schengeni rendszert, és figyelmeztetett, hogy új migrációs útvonalak alakulhatnak ki.
Közösen kell megoldást találni
A görögországi helyzet megmutatta, hogy az egyoldalú intézkedések nem segítenek. A huszonnyolcaknak közösen kell lépéseket tenniük a válság enyhítéséért. Az uniós-török akciótervvel együtt „ha nagyon lassan is, de megtehetjük a szükséges lépéseket” – fogalmazott a kancellár.
A március 7-ei uniós csúcsról azt mondta, hogy a tanácskozás első részében a török miniszterelnökkel együtt áttekintik az EU-Törökország akcióterv végrehajtásának alakulását és mérleget készítenek az eddigi eredményekről. A tanácskozás második részében a „nagyon nehéz” görögországi helyzettel is foglalkoznak és tárgyalnak arról, miként lehet véget vetni a menekültek „továbbterelése politikájának” és visszatérni a schengeni rendszer előírásaihoz. Ezt az ügyet biztosan nem lehet lezárni rögtön az uniós csúcson, de „kell tenni egy lépést a helyes irányba” – mondta Angela Merkel.