Élesen bírálta Recep Tayyip Erdoğan török elnök szombaton azokat a Törökországban szolgálatot teljesítő külföldi diplomatákat, akik a Cumhuriyet című kormánykritikus török napilap két, ismét a vádlottak padjára került újságírója iránti támogatásukat fejezték ki jelenlétükkel a bíróság épületénél pénteken Isztambulban. „Kicsodák Önök? Mi keresnivalójuk van ott? A diplomáciának is megvan a maga etikettje. Ez nem a te országod, ez itt Törökország. A konzulátus épületében vagy annak határain belül mozoghatsz, azon kívül csak engedély függvényében” – fogalmazott egy gazdasági fórumon tartott beszédében a török államfő.
Can Dündar, az újság főszerkesztője és Erdem Gül, a lap fővárosi tudósítója az ügyészség szerint terroristahálózatokat támogatott, kémkedett, valamint a kormány hatalmának megdöntésére tett kísérletet. A két férfit azért tartóztatták le tavaly novemberben, mert májusban cikket jelentettek meg, amely szerint Törökország 2014-ben fegyvereket szállított szíriai szélsőségeseknek. A Cumhuriyet a riport állításainak alátámasztására videofelvételeket is közzétett.