Egy holokauszttúlélő a világ legidősebb férfija

2016. március 11. 13:39

A több mint 112 éves izraeli Iszráel Krisztál lett a világ legidősebb férfija. Lehet, hogy van nála idősebb férfi, de a Guinness Rekordok könyve csak azt fogadja el, aki élete első húsz évéből származó okmányokkal képes igazolni életkorát.

2016. március 11. 13:39

Izrael történetében először az ország polgára, a száztizenkét éves, haifai Iszráel Krisztál lett a Guinness Rekordok könyve által is elismerten a világ legöregebb férfija.      

A 112 éves, öt hónapos és huszonöt napos haifai férfi pénteken veszi át az erről szóló dokumentumot a Guiness illetékeseitől. Életkorának elismertetésében részt vett a Háárec című napilap is, amely segített megszerezni az életkorát igazoló okmányokat. A cím előző gazdája, a japán Koide Jaszutaro január közepén hunyt el két hónappal száztizenharmadik születésnapja előtt.

Túlélte a holokausztot 

A világéletében cukorkakészítéssel foglalkozó Iszráel Krisztál 1903. szeptember 15-én a lengyel Zarnow nevű faluban született. Már háromévesen elkezdett a helyi zsidó vallási iskolába járni, majd a közeli Lódzba költöztek. Ott családot alapított és egy cukorkagyártó üzemet hozott létre. 1940-ben a gettóba kellett költöznie feleségével és két gyermekével, ahonnan 1944-ben Auschwitzba deportálták. Két hónap után más lágerekbe került, amikor felszabadult, 37 kilós volt. Felesége és gyermekei nem élték túl a világégést. 

A háború után Lódzban újraindította cukorkaüzemét és ismét megnősült. 1950-ben új családjával Izraelbe költözött és Haifán telepedett le, ahol újfent cukorkák gyártásával kezdett foglalkozni. Egy fia és egy lánya született, ma már unokák és dédunokák veszik körül. 

Bizonyítani kell a kort

Lehet, hogy van nála idősebb férfi, de a Guinness Rekordok könyve csak azt fogadja el, aki élete első húsz évéből származó okmányokkal képes igazolni életkorát. A Kurdisztánban született, Jeruzsálemben élő Zakaria Barasi például a helyi belügyminisztérium nyilvántartása szerint 1900-ban jött a világra, azonban nincsenek eredeti, korabeli okmányai ennek bizonyításra. 

A nők általában tovább élnek a férfiaknál, jelenleg a világ legidősebb embere a 116 éves Susannah Mushatt Jones. Az eddigi valaha élt legidősebb ember a 122 évesen és 164 naposan 1997-ben elhunyt francia Jeanne Louise Calment nevű nő volt.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2016. március 11. 20:34
Ha szerencséje van, megéri a következőt is.
C.Dömötör
2016. március 11. 15:45
Én ezt írtam január 28.-n.2016. Egy jó hír, a sok feszültség feloldására, minden kommentár nélkül. A világ legidősebb embere egy Auschwitz túlélő. Israel Kristal 1903-ban született. Ha a dédunokái megtalálják a születési bizonyítványát, amit jelenleg keresnek, akkor a Guinness-Rekordok könyvébe is bekerül.
OberEnnsinnen
2016. március 11. 15:45
Ez is mutatja, milyen öreg, régi lehet az az ország, ahol ilyen öreg emberek élnek...
Inhaler
2016. március 11. 15:22
Még 200 év múlva is lesz holokauszttúlélő..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!