A nyugat-európai támadások végrehajtására szervezett hálózat nagyjából 30 emberből állt, és három csoportot alkotott. Az első csoport több tagja meghalt az IÁ fővárosaként számon tartott szíriai Rakkában egy amerikai légitámadásban. A második csoport vagy annak egy része követte el a párizsi támadásokat tavaly novemberben. Az egyelőre nem ismert, hogy kik tartoznak a harmadik csoportba – mondta a berlini lap forrása.
Nem tudni, miért vitt el Németországból három menekültet Abdeslam
A forrás hozzátette, hogy németországi merényletek elkövetésének szándékára utalhat Salah Abdeslam tavaly októberi titokzatos utazása a Baden-Württemberg tartományi Ulmba, ahonnan elszállított három férfit a város egyik menedékkérőket befogadó otthonából.
Az ügyről csak annyit tudni, hogy Salah Abdeslam leadta a Belgiumban bérelt autót, amellyel Ulmban járt. Meglehet, hogy a három férfi részt vett a november 13-án elkövetett párizsi támadásokban, de az is lehet, hogy megbízatásuk egy másik országban tervezett támadás végrehajtásáról szól. A szóba jöhető országok Belgium és Németország – mondta a Der Tagesspiegel forrása.