Az osztrák államfő szerint az unió gyengébb, mint húsz évvel ezelőtt

2016. március 20. 12:34

Európa előtt egy szebb jövő áll, amennyiben a tagállamok hazafiként viselkednek – mondta Heinz Fischer egy vasárnap közölt interjújában. Az osztrák államfő szerint ugyanakkor az unió gyengébb, mint húsz évvel ezelőtt, és csak kevés esélyt lát a török megegyezés sikerességére.

2016. március 20. 12:34

Az unió gyengébb, mint húsz évvel ezelőtt, hiszen csak azzal van elfoglalva, hogy a nacionalista egoizmust kivédje – hangoztatta Heinz Fischer osztrák államfő a Die Presse című osztrák lap vasárnapi interjújában.

Fischer úgy vélte, hogy Európa előtt jobb jövő áll, amennyiben a tagállamok hazafiként, és nem önző módon viselkednek. Az államfő kifejtette: a jelenlegi menekültügyi vitának nagy a tétje, azonban az európai menekültpolitika nem volt átgondolt és jelenleg sem az. Meglátása szerint a dublini egyezmény nem jelent megoldást a helyzetre.

Fischer szerint kevés az esély a török megegyezés sikerességére

A Törökországgal való megegyezés sikerességéről szkeptikusan nyilatkozott, úgy vélte fele, vagy még annál is kevesebb esély van arra, hogy működni fog a megállapodás. Az osztrák politikus szerint nem lehet eltekinteni attól, hogy a 28 uniós tagállam közül nagyon sokan „elfordítják a fejüket”, ha a menekültkérdésről van szó.

Az államfő hangsúlyozta, hogy egyetért azzal az osztrák döntéssel, amely a befogadható menekültek számát határozza meg, azonban a felső korlát megnevezést kerülné, hiszen az nem összeegyeztethető a menekültjoggal és Ausztria alkotmányával. Fischer szerint a jelen helyzetben „nem következetes” Angela Merkel német kancellár bírálata az ausztriai menekültbefogadás korlátozásáról.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illesl
2016. március 21. 15:02
Gondolom Fischer hallgatott és lapított, amikor a Puderkanzler pofázott Magyarország ellen. Pedig akkor is nyilatkozhatott volna okosakat. De tudjuk elvti az elvti szemét nem vájja ki....
atila68
2016. március 21. 00:06
Súlytalan.
mokány
2016. március 20. 22:23
Mi az, hogy menekültjog? Valami felsőbb fórum dirigál? Itt valakik Európa őslakosainak sorsáról döntenek a fejük felett. Ennek "rendszerváltozatás" feelingje van. Nem csoda, hogy a világcsendőre négyszeresére növeli európai jelenlétét. Ezek után semmi okunk csodálkozni a pápa viselkedésén.
tango47
2016. március 20. 21:43
Ez is buggyant, ráadásul statikus buggyant. A többiek legalább, ha lassan is, kezdenek megvilágosodni. Ez nem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!