Washington még tavaly titokban egyeztetett Phenjannal arról, hogy folytassanak béketárgyalásokat a két Korea közötti háború formális befejezéséről, de a tárgyalások kudarcba fulladtak – ismerte el John Kirby külügyi szóvivő amerikai sajtójelentések szerint. Washington állítólag feladta még a korábbi előfeltételét is, hogy első lépésként Phenjan csökkentse atomfegyver-arzenálját. Ehelyett azt javasolta az Egyesült Államok, hogy az észak-koreai atomfegyverprogram csak legyen része a tárgyalásoknak. Phenjan elutasította a javaslatot, a január hatodikán végrehajtott észak-koreai nukleáris teszt pedig véget is vetett a diplomáciai kezdeményezésnek.
Az egyeztetésekről először a The Wall Street Journal számolt be, meg nem nevezett amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. Kirby a Fox televízió kérdésére elismerte, hogy volt amerikai-észak-koreai kapcsolatfelvétel. Állítása szerint azt nem az amerikaiak, hanem az észak-koreaiak kezdeményezték. „Gondosan megvizsgáltuk javaslatukat és egyértelművé tettük, hogy bármiféle tárgyalásnak része kell, hogy legyen Észak-Korea atomfegyver-mentesítése” – mondta a külügyi szóvivő a Fox televíziónak.