Fegyverszünetet jöhet Szíriában

2016. február 12. 09:17

Fegyverszüneti megállapodás született Azsad rezsimje és a fegyveres ellenzék között péntek hajnalban. Az egyezmény értelmében a szír kormány megnyitja határait a szegélyszállítmányok előtt. Az ideiglenes béke egy hét múlva lép életbe, betartását egy nemzetközi csoport ellenőrzi majd.

2016. február 12. 09:17

Fegyverszüneti megállapodás született Bassár el-Aszad rezsimje és a fegyveres ellenzék között péntek hajnalban a szíriai rendezésről szóló müncheni találkozón.

Az egyezmény értelmében a kormányhadsereg és az ellenzék felfüggeszti a fegyveres harcokat, a szír kormánynak pedig meg kell nyitnia határait a segélyszállítmányok előtt.

Az amerikai külügyminiszter szerint az Aszad-rezsim lázadók elleni offenzívájából megint az Iszlám Állam profitált – derül ki az Euronews tudósításából. Kijelentette: a rezsim nemzetközi jogot sértett azzal, hogy a lázadó városok kiéheztetésével próbálta megadásra kényszeríteni az ellenfelét, ezzel pedig segítette a terrorszervezet megerősödését.

A harcok tovább folytatódnak a terrorszervezetek ellen

A harcok tovább folytatódnak az ENSZ által terrorszervezeteknek tartott Iszlám Állam és az al-Nuszra Front ellen.

A fegyverszünetnek egyenlőre nem része az orosz légierő, így az oroszok tovább folytatják a légitámadásokat a terrorszervezetek ellen.

Egy hét múlva lép életbe a fegyverszünet

A fegyverszünet – mely csak ideiglenes békét jelent – egy hét múlva lép életbe, addig egy ENSZ munkacsoport a tartósabb béke kidolgozásán fog munkálkodni.

A megállapodás betartását egy Egyesült Államok és Oroszország által vezetett nemzetközi csoport ellenőrzi majd, melynek titkári feladatait az ENSZ látja el.

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2016. február 13. 08:21
666 is is betartja? Ja csak a lefejezések folytatódnak.
Orvosok és mérnökök
2016. február 12. 14:18
Asszad es Putyin kb. 2 hetre van a gyozelemtol, a strategiai pontokat visszafoglaltak az ISIS-tol (a "mersekelt lazadok" evekkel beolvadtak az ISIS-be gyakorlatilag). Mekkora veletlen, hogy a nyugati hatalmak epp most akarnak fegyverszunetet!
Selamat
2016. február 12. 11:54
Az amcsik már úgy jelentették be, hogy meg is köttetett a tűzszünet. Mondjuk az némi árnyékot vet rájuk, hogy a tűzszünetről sem nem tud, se nem adta beleegyezését pl Assad, se az ottani ellenzékiek, és ha jól tudom az oroszok sem. Mindenesetre nagyon drukkolok, hogy valóban célt érhessenek a segélyezők és csomagjaik!
kuwiq
2016. február 12. 11:23
kedves Mandiner a főcímben némi gond van, vagy fegyverszünet jöhet, vagy fegyverszünetet köthetnek, de fegyverszünetetet jöhet, olyat a magyar nyelv nem ismer (eddig persze, de ha elég sokat hajtogatják ezt a baromságot, a szabály persze változhat)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!