Az interjúban részletesen felsorolta, hogy – az egészségügytől a fegyverviselés szigorításán át a külpolitikáig – miben is különbözik az ő programja Bernie Sandersétől. „A tapasztalataim, különösen a külügyminiszterként eltöltött éveim tapasztalatai, az Obama elnökkel együtt végzett munkám, szerintem mindez olyasmi, amit az emberek komolyan számba vesznek majd” – mondta Hillary Clinton.
Nem tart az FBI-vizsgálattól
A műsorban természetesen szóba került az is, ami miatt az utóbbi hetekben a legtöbbet támadták: hogy előadásaiért óriási összegeket kapott Wall Street-i pénzügyi elemzőcégektől. Amikor a szerkesztő-műsorvezető, Chuck Todd szóba hozta ezt, Clinton így válaszolt: „Nézze, én egészségügyi dolgozóktól autókereskedőkig egy sor, különböző hallgatóságnak tartottam előadást, és azt hiszem, hogy érdekelte is őket, hiszen a világ dolgairól beszéltünk, külügyminiszterségem éveiről, és az embereket érdekelte amit láttam, amit gondolok” – mondta, és kijelentette, hogy a Goldman Sachsnál tartott előadásaiért kapott összegért cserében a cég nem vár el tőle semmilyen viszonzást, ha elnökké választanák.
Hillary Clinton kitartott amellett, hogy az ellene folyó FBI-vizsgálat – amelyet azért indítottak, mert külügyminisztersége idején a hivatalos levelezését magán postafiókján keresztül bonyolította – egyáltalán nem aggasztja. „Azt nem tudom ellenőrizni, hogy a republikánusok mit szivárogtatnak ki, mik a szándékaik, de a tényeket ismerem” – mondta.