Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

A görög komphajók sztrájkját követően tízezer migráns érkezett szerdán a szerb–macedón határra. A szerbiai közszolgálati televízió csütörtökön bejelentette: ha a görög sztrájk többnapos lesz, akár húszezer ember is jöhet egy nap alatt.
Mintegy tízezer migráns érkezett szerdán a szerb–macedón határ melletti Presevóba, a csütörtökön kezdődött általános görög sztrájk után azonban akár húszezren is jöhetnek egy nap alatt – jelentette a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) csütörtökön.
Valon Arifi, a presevói ifjúságügyi iroda vezetője elmondta: a migránsok vonattal, autóbusszal, autóval és taxival érkeznek a szerb–macedón határ melletti miratováci táborból Presevóba, ahol nyilvántartásba veszik őket. Hozzátette, hogy az emberek nagyon sietnek, és kicsit idegesek is, mert értesültek arról, hogy Szlovénia kerítést épít Horvátországgal közös határán, és igyekeznek még a kerítés felállítása előtt eljutni Nyugat–Európába.
Valon Arifi emlékeztetett arra, hogy a görög komphajók legénységének néhány nappal ezelőtti sztrájkját követően egy nap alatt hivatalosan 10 ezer migránst regisztráltak, és ha a mostani sztrájk többnapos lesz, utána akár húszezer ember is jöhet 24 óra alatt.