A Večernji List meg nem nevezett rendőrségi forrásra hivatkozva azt írta: „ha Ausztria és Szlovénia lezárja határait, akkor Horvátországnak is ezt kell tennie, de azt senki sem tudja, hogyan”. Szerbia és Horvátország között több száz kilométeres határ húzódik, a horvát-boszniai határ pedig több mint ezer kilométer hosszú. A forrás szerint mivel Horvátország nem épített kerítést, Szerbia bárhol ráengedheti az országra ellenőrizetlenül a migránsokat, ami pedig „igazi katasztrófához vezethet”.
A lap úgy véli: Horvátország és Szerbia is könnyen gyűjtőközponttá válhat, a kormány pedig jobban tenné, ha szomszédos országoktól – Magyarországtól és Szlovéniától – megérdeklődné, „hol lehet a legolcsóbban drótot vásárolni”.
Eközben Ljubljana továbbépíti a kerítést Horvátországgal közös határán. Boštjan Šefic, a szlovén belügyminisztérium államtitkára újságíróknak nyilatkozva elmondta: a tervezett 88 kilométer hosszú műszaki akadályból hétfőig 26, kedden pedig újabb 11 kilométert építettek meg.