Önállóan alakíthat kormányt a Jog és Igazságosság Lengyelországban

2015. október 27. 16:32

Kedden délután közölték a vasárnapi lengyel választások hivatalos végeredményét, melynek értelmében a Jog és Igazságosság végül 37,58 százalékos győzelmet szerzett. Ez 235 mandátumot jelent majd a szejmben, vagyis a párt egyedül is többséget szerzett, így nem lesz szüksége koalícióra.

2015. október 27. 16:32

Önállóan alakíthat kormányt a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt, mivel a vasárnapi lengyel parlamenti választások nyomán 235 mandátummal fog rendelkezni a parlament 460 fős alsóházában, a szejmben – derül ki a hivatalos végeredményekből, amelyeket kedden ismertetett az országos választási bizottság (PKW). A PiS a szavazatok 37,58 százalékát szerezte meg a választásokon.

A jobboldali Kukiz'15 mozgalomnak 42 képviselője lesz. A fő ellenzéki erővé vált jobbközép liberális Polgári Platform (PO) a voksok 24,09 százalékához és ennek nyomán 138 mandátumhoz jutott. Az eddigi kormánykoalíció kisebbik tagja, a Lengyel Parasztpárt (PSL) 16 mandátummal fog rendelkezni, az újliberális Nowoczesna (Modern) pártnak 28 képviselője lesz. 1 mandátum a német kisebbségnek jut. 

A PiS a 100 fős parlamenti felsőházban, a szenátusban is szilárd többséggel rendelkezik, a végeredmények szerint 61 mandátumot tudhat magáénak.

A részvételi arány 50,92 százalékos volt.  Viszonylag magas – 2,53 százalékos – volt  ugyanakkor az érvénytelen szavazatok aránya.

A lengyel alkotmány értelmében a vasárnapi választásokat követő 30 napon belül, vagyis legkésőbb november 24-ig kell megtartani az új parlament első ülését, melyen lemond a régi kormány. Ezt követően az államfő kormányfőjelöltet – ez esetben várhatóan Beata Szydlót, a PiS elnökhelyettesét – bíz meg az új kabinet összeállításával. Így november végére meg is alakulhat a PiS-kormány.

Készülhet az új lengyel médiatörvény

A sajtónak kedden nyilatkozó megválasztott PiS-képviselők a leendő kormány programjának egy-egy részletét ismertették. A TV Republika konzervatív hírtelevízió Krzysztof Czabanskit, a PAP hírügynökség volt igazgatóját idézte, aki kilátásba helyezte: pártja 2016 elején új médiatörvény-javaslatot terjeszt elő, mely alapján 2017 végéig átalakítják a közszolgálati rádiót és televíziót, egy Nemzeti Médiának nevezett projekt keretében. A közszolgálati média szolgáltatásait kizárólag az állami költségvetésből, valamint az eddigihez képest csökkentett és kötelező előfizetésből fedeznék. A lengyel közszolgálati média jelenleg több kereskedelmi társaságként működik.

Piotr Glinski szociológiaprofesszor, akit a PiS-kormány lehetséges miniszterelnök-helyetteseként emlegetnek, kedden az RMF FM lengyel kereskedelmi rádióban megerősítette: az új kabinet már a jövő év elejétől megadóztatná a bankokat és a nagy kereskedelmi cégeket, így összesen évi 6-7 milliárd zlotyval (mintegy 438-511 milliárd forinttal) bővülne Lengyelország költségvetése. A PiS továbbá - az általános forgalmi adó jobb behajthatóságát biztosító törvény keretében – 22 százalékosra csökkentené a legmagasabb – jelenleg 23 százalékos – ÁFA-kulcsot. 

A PiS gazdasági programja feltételezi, hogy az új, illetve a  hatékonyabban behajtott adók többek között a családok nagyobb támogatását, az adómentes bevételi küszöb emelését, a kisvállalkozók adójának csökkentését teszik majd lehetővé.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
komondor
2015. október 28. 06:50
Jól érzi majd magát orbánnal a sasfészekben:-(((
Csigorin
2015. október 28. 06:22
Kopacz gyalazatos arulasa nelkul nem jott volna ossze. Koszi :)
Vén Csataló
2015. október 27. 20:06
Helyes. :)
gudmen
2015. október 27. 18:43
"Wprost lengyel liberális hetilap által hétfőn közölt hangfelvételen. Jacek Krawiec, a lengyel kőolajipari vállalat, a PKN Orlen elnöke beszélgetett Wlodzimierz Karpinski kincstárügyi miniszterrel és az utóbbi helyettesével, Zdislaw Gawlikkal. A találkozó az idén januárban történt a Sowa és barátai nevű varsói étteremben. A kőolajipari cég vezére egyebek között beszámolt budapesti látogatásáról is és Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatóval folytatott beszélgetéséről. A következő módon (idézzük): Krawiec: Figyeljetek, elmondok egy esetet, hogy mennyire más a mi helyzetünk, mint a magyaroké. Elutaztam Hernádihoz, mert ő nem hagyhatja el Budapestet. Kérdem, hány évet fogsz kapni? Ő meg laza, mosolygós, azt mondja: figyuzz, a jogászaim találtak valamit, hogy ha engem ebben az ügyben bíróság elé állítanak bármely EU-országban és az ítélet felmentő lesz, akkor ezt el kell, hogy ismerjék valamennyi EU-államban, s utazhatok Európában. Kérdezem: Magyarországon lesz ez az ügy? Azt mondja, hogy igen. Erre azt mondom, de hát ez eltarthat két-három évet is. Erre ő: már áprilisban ítélet lesz. Ül mellette egy pofa, a jogi igazgató, egy felfuvalkodott alak, Ábel (Galácz Ábelről van szó, aki nem jogi, hanem csoportszintű értékesítési igazgató.). Ő (Hernádi) odafordul hozzá: Ábel, mondjad meg Jaceknak, ki lesz a vádló ebben a magyarországi perben? Erre az: a feleségem. Értitek? Képzeljetek el egy ilyen helyzetet! A feleség a vádló, felmentő ítélet, minden el van intézve. El tudjátok képzelni, hogy ez nálunk megtörténhet?"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!