Népi Mozgalom: pártelnök lett Băsescu

2015. október 24. 15:24

A védnökségével megalakult Népi Mozgalom (MP) elnöke lett Traian Băsescu volt román elnök. A politikus „Az én Romániám” című pártelnöki programjában Románia korszerűsítésének folytatását ígérte. Azt mondta, azért tér vissza a pártpolitikába, mert két elnöki mandátuma alatt nem sikerült végleg legyőznie, csak megrendítette a rendszert.

2015. október 24. 15:24

Hivatalosan is a védnökségével alakult Népi Mozgalom (MP) párt élére állt Traian Băsescu volt román államfő: a politikai alakulat szombaton elnökévé választotta a pártba két hete belépett politikust.

A pártot Népi Mozgalom Pártja (PMP) néven két éve szervezték meg az akkor még államfő Băsescu legközelebbi hívei, miután korábbi pártja, a Demokrata Liberális Párt (PDL) már nem volt hajlandó követni az államfő útmutatásait. A PMP mostani kongresszusán Népi Mozgalomra (MP) egyszerűsítette a párt nevét, és Eugen Tomac eddigi elnököt ügyvezetővé választotta. 

A PMP korrupciós perekbe bonyolódott első elnöke, Elena Udrea, aki miatt Băsescu hátat fordított a PDL-nek, nem jelöltette magát semmilyen tisztségre.

Băsescu „Az én Romániám” című pártelnöki programjában Románia korszerűsítésének folytatását ígérte. Azt mondta, azért tér vissza a pártpolitikába, mert két elnöki mandátuma alatt nem sikerült végleg legyőznie, csak megrendítette a rendszert. „Erkölcsi kötelességem, hogy a párt mellett maradjak, mindaddig, amíg a régi rendszer képviselői nem fogják többé befolyásolni a gazdasági és társadalmi életet, de főleg a politikai döntéseket” – jelentette ki a volt államfő.

A csaknem ötezer küldött részvételével megszervezett kongresszuson több szónok azt hangoztatta: az MP valódi alternatívát kíván felmutatni a kormányzó Szociáldemokrata Párttal szemben, mivel a – most már a PDL-t is magába foglaló – fő ellenzéki erő, a Klaus Iohannis elnököt támogató jobbközép Nemzeti Liberális Párt Băsescuék szerint nem sokban különbözik a szociáldemokratáktól.

Romániában jövőre önkormányzati és parlamenti választásokat tartanak. A közvélemény-kutatások a két nagy párt – a PSD és a PNL – mellett csak a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) jósolnak biztos parlamenti képviseletet. Băsescu pártpolitikai szerepvállalását több elemző annak tulajdonítja, hogy az MP, amely a tavalyi európai parlamenti választáson a voksok 6 százalékát szerezte meg, a felmérések szerint már nem lépné át az ötszázalékos parlamentbe jutási küszöböt.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szúnyog
2015. október 25. 00:01
"amíg a régi rendszer képviselői nem fogják többé befolyásolni a gazdasági és társadalmi életet, de főleg a politikai döntéseket” Basescu nem a legellenszevesebb román politikus, de vicces, hogy ezt ő mondja, aki a kommunizmusban nyugati kiküldött lehetett.
Akitlosz
2015. október 24. 22:08
Hát ha kétszeres elnökként nem sikerült elérnie, amit akart, akkor pártelnökként már ugyan nem fog.
alizka
2015. október 24. 21:53
Romániában is ott van Soros Gyuri bácsi: http://888.hu/article-soros-hadserege
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!