„A háborúban általában két fél harcol egymás ellen. De Szíriában mindenki harcol mindenki ellen” – mondta egy szír fiú az Indexnek Törökországban, ahonnan Európába készült. Azt is elmondta, hogy az apja egy éve, többi családtagja pedig 2-3 hónapja ment Európába.
„Nem egyszerű Európába jutni Törökországból, lehet, hogy belefulladsz a tengerbe, de én mindenképpen megpróbálom” – mondta. Hozzátette: 1200 dollárt fizet az útért, és ennyiért nagyjából negyven embert zsúfolnak majd egy öreg csónakba.
A riporter felvetette, hogy ismeri-e azokat az országokat, amiken átmegy majd. A fiú Magyarországról azt mondta: megpróbálnak ujjlenyomatot venni és az országban tartani a migránsokat, de közben nem gondoskodnak az ellátásukról.
A terveiről azt mondta, orvosnak vagy mérnöknek akar tanulni. Talán inkább orvosnak, hogy visszajöjjön Törökországba és segítsen a szíreknek.