Holland orvosszövetség: A gyerekek számára is biztosítani kell az eutanáziát

2015. július 05. 16:46

A 12 éven aluli, elviselhetetlen kínoktól szenvedő, gyógyíthatatlan beteg gyermekeknek is biztosítani kellene az eutanázia lehetőségét a Holland Gyermekorvosok Szövetsége nyilatkozata szerint – írja a Life.hu. A szomszédos Belgiumban tavaly óta legális a gyermekeutanázia.

2015. július 05. 16:46

Egy bizottság felállítását javasolja a Holland Gyermekorvosok Szövetsége, mely testület megvizsgálhatná az eutanázia jelenlegi, 12 évben megszabott korhatárának eltörlését – írja a Life.hu. Azt szeretnék, ha azok a gyermekek is dönthetnének a „kegyes halál” mellett, akik ennél fiatalabbak, de ugyancsak elviselhetetlen kínok között élnek gyógyíthatatlan betegségükből kifolyólag.

A szervezet elnöke Eduard Verhagen így fogalmazott: „Úgy érezzük, hogy meg kellene változtatni a korhatárra vonatkozó szabályozást, mégpedig úgy, hogy bármelyik gyermek egyéni elbírálás alapján kérvényezhesse az eutanáziát.

A 12 évesnél idősebb kérvényezők esetében eddig is vizsgálták azt, hogy belátja-e a döntése következményeit, kiskorú esetében pedig a szülők beleegyezésére is szükség van. Ugyanezeknek a szabályoknak a kiterjesztését várják az orvosok a kisebbekre is. „Ha egy 12 éven alulinál teljesülnek ugyanezek a feltételek, a gyermekorvosok most még tehetetlenek. Ideje megoldani ezt a problémát” – indokolta álláspontját Verhagen.

A szomszédos Belgiumban tavaly óta legális a gyermekeutanázia.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anonymtalan
2015. július 06. 12:16
Elmentek ti a sunyiba! Na ha valami, akkor ez a náci tempó.
Senye Péter
2015. július 06. 11:31
Látni vélem a síron túli vigyort Mengele pofáján: Kezdődik.
Brigadéros
2015. július 05. 23:20
Egy kicsit vonatkoztassunk el a gyerekektől, és magamról beszélek. Miért nem adatik meg nekem az a lehetőség, hogy ha már a gyógyíthatatlan betegségem miatt nem tudok normális életet élni, és csak elviselhetetlen szenvedés az osztályrészem, akkor se veszítsem el az emberi méltóságomat, hanem dönthessek úgy, hogy nem kívánok tovább élni, amihez segítséget kapok mondjuk egy erős altató és fájdalom mentes méreg formájában? És ha ez a lehetőség adott, lehet, hogy tovább is bírom, de semmiképpen sem kell kiugrálnom a tizedikről, meg vonattal szembe gyalogolnom, fegyvert lopnom valakitől, hogy viszonylag fájdalom mentesen fejbe lőhessem magamat, stb.?!? Ebben a rohadt világban annyi mindenkinek van joga, beleértve a bűnözőket is, csak a normális embereknek nincsen???
egysegelem
2015. július 05. 22:58
Helyes dontes, nem szabad hagyni a kicsiket ertelmetlenul szenvedni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!