Tiltakoznak az izraeli lányok a rövidnadrág-tilalom ellen

2015. június 02. 11:04

Számos izraeli középiskolában a lányoknak tilos rövidnadrágot viselniük; voltak, akiket emiatt nem akartak beengedni egy fontos felmérő megírására sem. A lányok most tiltakozó akciókba kezdtek emiatt. Megszólalt az ügyben az izraeli iskolaigazgatók szövetsége is, amely leszögezte: az iskolák maguk dönthetnek a nadrághosszról, de annak egyformán kell vonatkoznia mindkét nemre.

2015. június 02. 11:04

A rövidnadrág-viselés jogáért küzdenek középiskolás lányok Izraelben: a májustól októberig tartó 30 fok körüli hőségben fiú osztálytársaikhoz hasonlóan ők is rövidnadrágban akarnak iskolába járni, azonban ezt a legtöbb nem vallásos középiskola szabályzata is tiltja, ezért a lányok országszerte tiltakozó akciókba kezdtek egyenlőséget követelve maguknak. Egy diák a Háárec című izraeli újságnak elmondta, iskolájában azzal indokolták a sort tilalmát, hogy „az elvonja a tanárok figyelmét, és zavarja őket a koncentrálásban”. 

Egy Tel-Aviv melletti iskolában a rövidnadrágos lányokat nem akarták beengedni egy fontos felmérő megírására, de a fiú tanulók melléjük álltak, így végül egyórás késéssel megkezdték a dolgozatírást. A kamaszok elsősorban a közösségi médiában folytatják a nemi megkülönböztetés elleni harcukat. A tiltakozó fényképeken az izraeli lányok olyan feliratokkal láthatók, mint a „ne bennünket tanítsatok öltözködni, hanem őket uralkodni magukon”. Akciójukhoz számos kép tanúsága szerint fiúk is csatlakoztak. Ennek ellenére több iskolából hazaküldték a szabályokat megsértő bakfisokat, akik válaszul az interneten szervezkedve elhatározták, hogy öltözködési szabadságot és nemi egyenlőséget követelve június 16-án az egész országból a parlament elé vonulnak tüntetni. 

Több tucat diák levelet írt Naftali Bennet oktatási miniszternek, és azonnali beavatkozást sürgettek a nemi egyenlőség biztosítására az öltözködési szabályokban. „Kitiltanak minket az órákról, sőt hazaküldenek az iskolából azzal az indokkal, hogy eltereljük a fiúk figyelmét. Miniszter úr, ez itt nem Irán!” – írják a tiltakozás Facebook-oldalára feltett levélben, amelyre egyelőre nem kaptak választ.

Az izraeli iskolaigazgatók szövetsége ugyanakkor határozatot hozott, amit az ügy horderejére való tekintettel az esti tévéhíradó is bejelentett. A dokumentum szerint minden iskola maga dönthet a nadrághosszról, de annak azonosnak kell lennie a fiúk és a lányok esetében.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
GV0917
2015. június 02. 20:16
Disznóság! Mennyi esztétikai örömtől fosztják meg Kohnék a szegény zsidó srácokat! Pedig igazán szép az a sok libacomb!
kjkj945
2015. június 02. 17:54
http://regi.sofar.hu/hu/node/21551 A pride se nem tetszik nekijenek. Szokásos kettős mérce! Magyarországon bezzeg ne tiltakoznak egyik ellen sem! http://www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4263855,00.html 3 éve bezzeg http://www.ynetnews.com/PicServer3/2012/08/02/4077991/untitled2_wa.jpg
kuwiq
2015. június 02. 12:41
Nagyon helyes, lányok, ne hagyjátok magatokat. Esetleg a fiők is segíthetnének. Ja, a lányok az ő bordájuk, nem egyenlők velük...
Spiler
2015. június 02. 12:19
Ezek a fene nagy demokraták Mo-on egyboôl benáculnak ha Izraelről van szó. Az iriszok kismiskák Ukrajnávan ahjoz képest amit Izrael művel. Demokrata taps... Az otrani néger szegrefáciö, jö szegregáció, a magyar demokrata tapsol. A menekültek instant bebörtöbzése ott kiváló dolog, a magyar demokrata szerint ez csak Mo-on nácizmus. Izrraelben demokratikus... Nevetségesek vagytok :))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!