A Dél-Afrikai Köztársaságban, Johannesburgban tart kongresszust az Afrikai Unió, amin több ország államfői szinten képviselteti magát. Egyiptom viszont a korábbi tervekkel ellentétben mégsem, Abdel-Fattáh esz-Szíszi ugyanis lemondta részvételét. Tette ezt az után, hogy dél-afrikai jogászok az egyiptomi államfő elfogatását követelték emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt – írta vasárnapi számában a Daily News Egypt című napilap.
A dél-afrikai Muzulmán Jogászok Szövetsége (Muslim Layers Association, MLA) által benyújtott kérelemben arra szólították fel a hatóságokat, hogy Szíszit megérkezése pillanatában vegyék őrizetbe. „Van egy jogszabály, amely lehetővé teszi, hogy letartóztassunk és perbe fogjunk nemzetközi háborús bűnösöket, és Szíszi tudja, hogy közéjük tartozik” – mondta Yousha Tayob ügyvéd, aki szerint ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy az államfő lemondja látogatását.