Félbeszakadt az Eurócsoport görögök miatti rendkívüli tanácskozása

2015. június 25. 07:47

Gyorsan véget ért az Eurócsoport szerda esti tanácskozása, melyet a görög válság miatt hívtak össze. Az eurózóna pénzügyminiszterei alig több mint egy órát tárgyaltak csak, de konkrét eredmény nem született a görögöknek nyújtandó hitelért cserébe végrehajtandó reformokról. A megbeszéléseket csütörtökön, az EU-csúcsot megelőzően folytatják.

2015. június 25. 07:47

Alig több mint egy óra után félbeszakadt szerda este az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport rendkívüli tanácskozása, amelyet a Görögországot fenyegető fizetésképtelenség, az Athénnak folyósítható mentőcsomag és a cserébe várt reformintézkedésekről való megállapodás érdekében hívtak össze. A megbeszélések csütörtökön 13 órakor folytatódnak, mindössze pár órával azt megelőzően, hogy az Európai Unió állam-, illetve kormányfői megkezdik csúcstalálkozójukat. Egy neve mellőzését kérő forrás úgy nyilatkozott, hogy a tagállami vezetők nem fognak Görögországról tárgyalni, a sikeres megállapodást szeretnék üdvözölni.

A szerdai pénzügyminiszteri tanácskozásról távozva Jeroen Dijsselbloem, az Eurócsoport elnöke közölte, hogy az egyeztetések a reformintézkedésekről az éjszaka folyamán is folytatódnak. Finn kollégája, Alexander Stubb arról beszélt, hogy nem tartja időpocsékolásnak a tanácskozást, s abban bízik, hogy csütörtökre konkrét javaslatról tárgyalhatnak. A pénzügyminiszterek összesen hét órán keresztül tárgyaltak Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel. Ciprasz a tárgyalások előtt nyilatkozva bírálta országa külföldi hitelezőit.

Görögország a második mentőcsomag utolsó részleteként 7,2 milliárd eurót hívhatna még le, de idestova négy hónapja nem tud megállapodni hitelezőivel, hogy ezért cserébe milyen reformintézkedéseket hajlandó meghozni. A jövő héten Athén több mint másfél milliárd eurót kell törlesszen a Nemzetközi Valutaalapnak, de mára világossá vált, hogy erre nincs pénze. Az euróövezet pénzügyminiszterei immár egy héten belül harmadszor ülnek össze, hogy megpróbálják tető alá hozni a megállapodást. Hétfőn a közös pénzt használó országok állam- illetve kormányfői is megvitatták a helyzetet, de a csúcstalálkozó végeredménye gyakorlatilag az lett, hogy szakértői szinten kell megállapodni a részletekről, és az Eurócsoportban kell kidolgozni a végső kompromisszumot.

A hét elejére kidolgozott görög javaslatcsomagot még óvatos optimizmus fogadta Brüsszelben, a hitelezők jó tárgyalási alapnak nevezték, az első komoly javaslatnak, mióta a megszorításokat mereven elutasító Alekszisz Ciprasz radikális baloldali többségű kormánya hivatalba lépett. Ennek ellenére szerdán kiszivárgott a sajtóba az a javaslat is, amelyben a hitelezők sok helyen pirossal jelölték, milyen módosításokat tartanak még szükségesnek, mennyivel jelentősebb vagy milyen más intézkedéseket szeretnének. Ezt a görög kormány közlemény útján nevezte elfogadhatatlannak. Ciprasz már szerda reggel óta Brüsszelben tárgyal az országnak nyújtott hiteleket koordináló és ellenőrző intézmények vezetőivel, Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság, Christine Lagarde-dal, az IMF és Mario Draghival, az Európai Központi Bank részéről.

Az elmúlt hetekben a legélesebb nézeteltérések akörül alakultak ki, hogy Athén mire mekkora forgalmi adót vessen ki a költségvetés bevételeinek biztosítására, valamint hogyan és mennyivel faragja le a nyugdíjkiadásokat. A szerdai javaslatban is ezeken a területeken hajtották végre a legtöbb módosítást a hitelezők.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2015. június 25. 12:12
Hányadik utolsó határidő? Hiteltelen eu. Hajrá görögök:-))))
Mich
2015. június 25. 11:51
Nem kell rákényszeríteni semmit a görögökre - de újabb hitelt sem kell adni nekik addig, amíg nem tudják bizonyítani, hogy vissza akarják és vissza is tudják fizetni (az eddigi segélycsomagokkal együtt)! Ennyi. Valójában ERRŐL szóltak eddig is a tárgyalások - csak ezt a görög duma és a média kitakarja...
balbako_
2015. június 25. 10:05
Elülésezgetnek még egy darabig....
Anti Komcsi
2015. június 25. 09:59
Azért a görögök nagyon jól éltek 10-15 éve, a legnagyobb nyugdíjat és szociális juttatásokat fizették. A fizetések meghaladták a bevételt. Valahogy úgy mint a táncos ripacs idején Mo. on. Minket megmentett a Fidesz, pedig 2010 ben rosszabbul álltunk mint Görögország.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!