Kemény üzenet érkezett Varsóból: A Fidesznek most egyetlen dolgot szabad csak tennie

Jacek Karnowski szerint egy jól működő politikai szervezet egy választási vereség után is képes talpra állni.

Akár két héten belül fizetésképtelenné válhat Görögország, jelentette be Brüsszelben Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter. Pénzforgalmi korlátozások azonban nem várhatóak.
A likviditás kérdése égetően sürgős, Görögország akár két héten belül fizetésképtelenné válhat, közölte Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter brüsszeli sajtótájékoztatóján hétfőn, az eurózóna pénzügyminisztereinek tanácskozását követően. A tárcavezető hozzátette, ennek dacára nem került szóba, hogy pénzforgalmi korlátozásokat vezessenek be, mert az szerinte ellentétes volna a monetáris unió fogalmával.
Varufakisz közölte azt is, készek a kompromisszumra, de két dologból nem engednek; véget kell vetni a adósság- és deflációspirálnak, valamint a gyengék és szegények válláról át kell tenni a terheket azok vállára, akik felelősek a válságért, de jelenleg mégsem viselik a következményeit. Janisz Varufakisz úgy értékelte, hogy jelentősen csökkent a távolság a hitelezők és Görögország álláspontja között. Álláspontja szerint hazája komoly engedményeket tett, és egyre közelebb a megállapodás.
