Hivatalos bejelentések szerint a baleset halálos áldozatai között van Azlin Alias, a kormányfő kabinetfőnöke és Jamaluddin Jarjis parlamenti képviselő, Malajzia volt washingtoni nagykövete, a kormányzó pártszövetség, az országot a függetlenség 1957-es kikiáltása óta vezető Egyesült Maláj Nemzeti Szervezet (UMNO) egyik vezető személyisége. Rajtuk kívül még egy üzletember, egy testőr és a két pilóta utazott a gépen, amelyet a detonáció ereje darabokra szaggatott. A holttesteket a mentőegységek már kiemelték a roncsok közül.
A maláj Bernama hírügynökség szerint a kormányfő megrendülten, könnyeivel küszködve nyilatkozott a szombat éjjeli sajtóértekezleten, ahol mindenre kiterjedő vizsgálatot jelentett be. „Két olyan embert vesztettünk el ebben a tragédiában, akik sokat tettek a kormányért, a pártért és az országért” – mondta Najib Razak.