Nyilatkozott a posztszovjet térség szakértője: ezért lehet, hogy Budapesten ül le majd Putyin és Trump
Itt érhet be a konnektivitás stratégiája.
Janisz Varoufakisz görög pénzügyminiszter leszögezte: minden hitelezőnek fizetni fognak és elkötelezettek a reformprogram mellett.
Két és fél órán keresztül tárgyalt Christine Lagarde-al, az IMF vezérigazgatójával a görög pénzügyminiszter. Ezt követően Janisz Varoufakisz leszögezte: Görögország még a héten visszafizetni az IMF-nek az esedékes 450 millió eurós törlesztőrészletét. De fizetni fognak a többi hitelezőnek is és elkötelezettek a reformprogram végig vitele mellett is.
A görög államkincstárnak egyébként nagy szüksége van a nemzetközi hitelezőkre, de azok csak akkor adnak pénzt, ha a kormány kidolgoz egy átfogó reformprogramot. Közben Alekszisz Ciprasz Moszkva felé is tapogatózik. A görög kormányfő épp aznap találkozik majd Putyinnal, amikor Görögország hivatalosan kifut a készpénzből.