A csendéletet csütörtökön bocsátják árverésre, a festmény kikiáltási ára 30 ezer dollár, azaz mintegy 8,2 millió forint. Az akvarellt, amelyen jól olvasható a későbbi kancellár aláírása, a Nate D. Sanders aukciósház adja el. A korábbi tulajdonosról semmit sem tudni. A feltételezések szerint Hitler 24 vagy 25 éves lehetett, amikor a festmény elkészült. „A munkának semmiféle valóságos művészeti értéke nincsen” – fogalmazott a Telegraph műkritikusa, Alastaie Smart, aki szerint a festmény egyetlen érdekessége az lehet, hogy szemben azokkal a Bécset ábrázoló akvarellekkel, amelyeket Hitlernek szoktak tulajdonítani, ez a kép egy csokor virágot ábrázol.
Legutóbb 2014 novemberében adtak el egy Hitler-festményt, a müncheni anyakönyvi hivatalt ábrázoló akvarell akkor 161 ezer dollárért (mintegy 44 millió forint) talált új gazdára.