Ramzan Kadirov csecsen elnök vasárnap az Instagram-oldalán odaadó hazafinak és bátor harcosként jellemezte Zaúr Dadajev volt csecsen belügyi katonát. A férfit a Szövetségi Nyomozó Bizottság gyilkossággal, valamint bűnszervezetben elkövetett törvénytelen fegyvertartással vádolta meg Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus megölésével kapcsolatban. A moszkvai Baszmannij kerületi bíróság pedig elrendelte Dadajev letartóztatását április végéig.
Kadirov azt írta, hogy „Oroszország igaz fiának” ismerte meg Dadajevet, aki a belügyminisztérium 46-os számú ezredén belül működő Észak nevű zászlóalj parancsnok-helyetteseként szolgált az utóbbi tíz évben. „Zaúr az ezred egyik legbátrabb és legférfiasabb katonája volt” – olvasható Kadirov bejegyzésében. Azt is hangsúlyozta, hogy Dadajevet mindenki mélyen vallásos, hívő muzulmán embernek ismerte, akit, mint minden muzulmánt, „megráztak" a Charlie Hebdo francia hetilapban közölt Mohamed-karikatúrák és az azokat támogató kommentárok. Egyes feltevések szerint a gyilkosság oka az lehetett, hogy Borisz Nyemcov szolidaritást vállalt a francia szatirikus újsággal, amelynek munkatársait iszlamista szélsőségesek ölték meg januárban.
Andrej Lugovoj orosz törvényhozási képviselőt a brit rendőrség azzal gyanúsítja, hogy köze volt Alekszandr Litvinyenkónak, az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) egykori alezredesének 2006. november 23-án bekövetkezett halálához. Litvinyenko 2000-ben emigrált Londonba. A volt titkosszolgálati ügynököt a szervezetébe juttatott hatalmas adag polónium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg. A mérgező anyagot az eddigi vizsgálatok szerint Litvinyenko teájába csempészték bele a nyugat-londoni Millennium Hotel bárjában, ahol a 43 éves volt FSZB-tiszt két egykori ügynöktársával, Andrej Lugovojjal és Dmitrij Kovtunnal találkozott. Januárban megkezdődött a brit bírói vizsgálat a Litvinyenko-ügyben. Nagy-Britannia 2007-ben hivatalosan vádat emelt a hazájában később parlamenti képviselővé választott Lugovoj ellen, és kérte kiadatását, ám ezt Moszkva megtagadta.