Ellensúlyozó, taktikai lépésnek nevezte Orbán Viktor részéről azt, hogy a miniszterelnök Kijevbe látogat, – mint mondta – a helyében ő is ezt tenné, hogy így a nyugat felé egyértelművé tegye szolidaritását Ukrajnával, és a közös álláspontot az EU-val.
Beszélt emellett az orosz gázkereskedelem jövőjéről is, többek között a vezetéképítések lehetőségéről, és az ezzel kapcsolatos diplomáciai blöffökről. A magyar kormány helyzetét nehéznek látja, és nem tartja indokoltnak, hogy Magyarország merőben új gázszerződéssel kötelezze el magát, az eddig át nem vett mennyiségekről való megállapodáson túl.
Az oroszok nehéz helyzetben vannak, várhatóan marad a válságperiódus, ugyanakkor Putyin hatalmát ez nem veszélyezteti, sőt, támogatottsága kifejezetten nagy, köszönhetően a krími eredményeknek is – jelentette ki a történész.