Nem mondott igazat Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, mikor az ENSZ-ben 2012-ben látványos előadásban prezentálta, hogy Irán egy éven belül képes lehet arra, hogy atombombát gyártson – írja a The Guardian. A brit lap birtokába került titkosszolgálati dokumentumok szerint a Moszad, az izraeli titkosszolgálat viszont tudta, hogy Irán nem végzett atomfegyverek előállításához szükséges tevékenységet és arra sem volt képes, hogy ehhez megfelelő szinten dúsítson uránt. Az erről szóló jelentést a Moszad Dél-Afrikával is megosztotta. Netanjahu hivatala egyébként legutóbb a múlt héten ismételte meg, hogy szerintük Irán közelebb van hozzá, mint valaha, hogy nukleáris bombát készítsen.
A kiszivárgott dokumentumnak az is aktualitást ad, hogy feszült lett a kapcsolat az USA és Izrael között Netanjahu március 3-i látogatása előtt. Az amerikaiak attól tartanak, hogy az izraeli kormányfő a Kongresszus előtti beszéde megnehezíti majd a Teheránnal az iráni atomprogramról folytatott tárgyalásokat. Barack Obama amerikai elnök nem is találkozik Netanjahuval Washingtonban, amit azzal indokol, hogy a jövő hónapban tartanak választásokat Izraelben, és ehhez túl közeli az időpont – írja az Index.
A Guardian által közölt titkosszolgálati iratokat – melyek a 2006 és 2014 közötti nemzetközi hírszerzési kommunikációt ölelik fel – először az al-Dzsazíra szerezte meg. Az iratokból kiderül az is, hogy a CIA az amerikai tiltás ellenére megpróbált kapcsolatot létesíteni a palesztin szélsőséges iszlamista Hamásszal. Közben viszont Barack Obama kilátásba helyezte a palesztin elnöknek, hogy visszavonja a Palesztina elismerésére tett javaslatát.