Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Márciustól havonta 60 milliárd euróért fog értékpapírokat vásárolni az Európai Központi Bank mindaddig, amíg nem lesz 2 százalékos az infláció.
Az EKB eszközvásárlási programja előreláthatóan 2016 őszéig tart majd, a vásárlásokat decentralizáltan végzik, a kockázatokat pedig részben megosztják az eurózóna tagországaival.
Mario Draghi, az EKB elnöke azt mondta: addig vásárolnak államkötvényeket, amíg azzal nem torzítják el a piacot, vagyis a kötvénysorozatok kibocsátásainak legfeljebb 25 százalékát vehetik meg.

A bankelnök szerint ők megtették amit vártak tőlük, most már az érintett kormányoknak kell meglépni a szükséges reformokat.