Jaume Duch az egyik népszerű mikroblogon közölte délután, hogy a lett Iveta Grigule kilépett a képviselőcsoportból, ezért a frakciónak már hétnél kevesebb tagállamból van csak képviselője, így hivatalosan megszűntnek nyilvánították. Az önálló frakcióalapításhoz minimum hét tagország legalább 25 politikusára van ugyanis szükség az uniós parlamentben. A hivatalosan Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája elnevezésű frakció, amelynek gerincét a Nigel Farage vezette brit Függetlenség Párt (UKIP), valamint az olasz komikus Beppe Grillo vezette 5 Csillag Mozgalom (M5S) politikusai adták, honlapján nem sokkal később közleményt tett közzé, amely szerint a képviselőcsoport a föderalisták zsarolása miatt omlott össze.
A kommüniké szerint Grigule tudatta a képviselőcsoport főtitkárával, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és Martin Schulz, az EP szociáldemokrata elnöke közölte vele: csak akkor maradhat az EP kazahsztáni delegációjának vezetője, ha kilép a frakcióból. Grigule ezt követően állítólag Schulz irodájában írta alá, hogy kilép a képviselőcsoportból, és közölte az EP házbizottságaként működő, úgynevezett elnökök értekezletével, hogy lemondott, és így a frakció megszűnik.