Válaszolt a gázai támadásokra Izrael

2014. augusztus 08. 10:50

Izrael az előzetes fenyegetések ellenére csak több mint két óra elteltével válaszolt a háromnapos tűzszünet lejárta után újrakezdett gázai rakétatámadásokra.

2014. augusztus 08. 10:50

Palesztin források szerint több mint két órával az első gázai rakétasorozatok után ágyútűzzel vette célba az izraeli hadsereg a rakéták kilövőhelyeit. Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Móse Jaalon védelmi miniszter erőteljes válaszra szólította fel a hadsereget – közölte az izraeli közszolgálati rádió. 

Előzőleg az övezetben lakott területen öt palesztin halálát okozó robbanás történt, amelyet egy Izraelre irányzott, de hibás rakéta idő előtti felrobbanása okozott. Az övezetből korábban drónok megjelenéséről számoltak be, de az izraeli hadsereg csak több tucat palesztin lövedék, ismétlődő támadások után lőtt palesztin állásokat. A rádió szerint új célpontlistát állítottak össze a hadsereg illetékesei. 

Cipi Livni igazságügy-miniszter Facebook-bejegyzésében elítélte a gázai terroristákat, és azt írta, hogy „megfelelő kezelést” kell adni válaszul. „A Közel-Keleten nem lesz Iszlám Állam” – utalt az Irakban és Szíriában harcoló szélsőséges szunnita szervezet harcosaira.

Iszráel Kac közlekedési miniszter szintén a Facebookon tette közzé álláspontját a harcoknak a Hamász általi újrakezdéséről. Izrael „nem egyezkedik tűz alatt”, s a civilek péntek reggeli újabb menekülésére utalva azt írta, hogy „palesztinok ezrei hagyják el otthonaikat – ők komolyan vesznek minket. Mi következünk.” 

Naftali Bennet gazdasági miniszter a Kairóba küldött izraeli delegáció azonnali visszatérését sürgette – közölte a rádió. Kijelentette: megengedhetetlen, hogy „civilekre lőve gyakoroljanak nyomást.

A Herclijai Interdiszciplináris Központ felmérése szerint a gázaiak 92 százaléka tűzszünetet akar, és 68 százalékuk jobban szeretné, ha inkább az övezetet építenék újjá a fegyveres szervezetek fegyverkezése helyett. Az 525 nagykorú válaszadót telefonon kérdezték a kutatók.

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!