Újra lövi Izraelt a Hamász

2014. augusztus 08. 07:57

Lejárt a 72 órás humanitárius tűzszünet, amit a Hamász nem hosszabbít meg, mert a szervezet szerint Izrael nem teljesíti a követeléseiket. Néhány perccel a tűzszünet lejárta után már lőtték is Izraelt. Ezt az akciót az Iszlám Dzsihád vállalta magára.

2014. augusztus 08. 07:57

A Hamász nem hosszabbítja meg a tűzszünetet, mert Izrael nem teljesíti a követeléseit. Ezt pénteken Kairóban jelentette be a Gázai övezetet irányító radikális palesztin szervezet képviselője. A gázai konfliktusban szemben álló felek között három nappal ezelőtt életbe lépett fegyvernyugvás közép-európai idő szerint reggel 7 órakor járt le. A Hamász két vezetője mellett az Iszlám Dzsihád Kairóban tartózkodó egyik vezetője is közölte, hogy szervezete a fegyvernyugvás meghosszabbítása ellen döntött, de néhány perccel az időpont lejárta előtt még teljes volt a bizonytalanság a kérdésben, mert az izraeli Háárec című újság értesülése szerint mégis sikerült megállapodni Kairóban a tűzszünet háromnapos meghosszabbításában, csak még nem jelent meg az erről szóló közlemény. 

Palesztin források szerint Kairóban körülbelül hat órán át tartott csütörtök estétől péntek hajnalig a megbeszélés a palesztin küldöttség és az Izraellel közvetítő egyiptomi hírszerzés vezetője között. Az izraeli delegáció elhagyta az egyiptomi fővárost, miután nem sikerült áttörést elérnie a tárgyalásokon. 

 Az izraeli hadsereg közben bejelentette: három órával a tűzszünet hivatalos vége előtt két rakétát lőttek ki a déli országrészre a palesztin enklávéból. A „terroristák” megsértették a tűzszünetet – közölte a hadsereg egy Twitter-üzenetben. A Hamász cáfolta és hazugságnak nevezte, hogy hajnalban két rakétát lőtt volna az övezettel szomszédos Eskol irányába.

Az izraeli hadsereg arra készül, hogy a Hamász rakéták sorozatával próbálja majd bemutatni, hogy továbbra is ütőképes és elég rakétája van a harc újrakezdéséhez. „Fontos, hogy a következő órákban éberek legyünk”, mondta Gili Senháv, az izraeli hadsereg tisztje a közszolgálati rádióban és arra kérte a lakosságot, hogy továbbra is tartsák be az elmúlt hónap polgári védelmi szabályait. A rádió szerint a légierő egy új, Hamász elleni célpontokból álló lista alapján erős bombázásokkal fog válaszolni a gázai rakétatámadások felújítására. Az Erős Szikla hadművelet csúcspontján behívott 82 ezer tartalékosból mintegy negyvenezer katonát még nem szereltek le.

A Hamász már lő is

A háromnapos tűzszünet lejárta utáni percekben újrakezdődtek a gázai rakétatámadások Izrael ellen – jelentette pénteken az izraeli katonai rádió. A Gázai övezettel szomszédos nyolc település felé lőttek rakétákat. Askelon fölött a Vakupola légvédelmi rendszer ellenrakétája semmisített meg egy, a város irányába célzott lövedéket a tűzszünet lejárta utáni percekben, közép-európai idő szerint reggel 7 óra után. 

A palesztin csoportok Kairóban nem egyeztek bele a tűzszünet meghosszabbításába, de folytatják a tárgyalásokat” – közölte az arab médiával Szami Abu-Zuhri, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet szóvivője.

Az Askelonra lőtt rakétákért az Iszlám Dzsihád vállalta a felelősséget. Bejelentették, hogy három Grad típusú rakétát lőttek az övezettel szomszédos városra. 

Azzám al-Ahmad, a kairói palesztin delegáció vezetője azt mondta telefonon a The Times of Israel című angol nyelvű honlapnak, hogy tárgyaló delegációja Kairóban marad és a következő napokban dönt a fegyvernyugvásról szóló megbeszélések folytatásáról. 

Gál Berger, a közszolgálati rádió szakértője szerint a Hamász megpróbál visszatérni eredeti céljához, hogy rakéták és ellenrakéták tüzében folytasson tárgyalásokat a fegyvernyugvásról. Egyiptom és Izrael az egyezkedés kezdete előtt a rakéták leállítását követelte.

 

A kép illusztráció.

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zazri
2014. augusztus 08. 18:10
Egyre több mértékadó nemzetközi médium kérdőjelezi meg azt, hogy Izrael "szándékosan" vesz célba civileket a Gázai-övezetben. A BBC statisztikai osztályának a vezetője az ENSZ emberi jogi főbiztosa által közölt számokra utalva aláhúzta: a Gázai-övezetben életét vesztő civil férfiak száma (725) sokkal, közel 3,5-szer magasabb a nők számánál (214), és ha beleszámolják a fegyveres csoportok által elismert áldozatokat, akkor az olló még nagyobbra nyílik. "Ha az izraeli támadások 'válogatás nélküliek' lennének, ahogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa azt állítja, akkor nehéz arra választ találni, hogy miért halt meg sokkal több férfi, mint nő"?
kjkj945
2014. augusztus 08. 18:09
https://www.youtube.com/watch?v=mydbK35Bmns&list=WL&index=33
zazri
2014. augusztus 08. 14:21
Hány áldozata volt Gázában a HamaSS rakétáinak? Még el sem kezdődött az izraeli válaszcsapás, már 5 arab halt meg ezektől a csodafegyverektől. 1900-ra teszik Gázában a halálos áldozatok számát, elképzelhető 550-600 halott a HamaSS rakétáitól???????????
mantelman
2014. augusztus 08. 11:48
"An Israeli air strike killed a 10-year-old child in Gaza City on Friday, the first death reported since a 72-hour truce expired at 0500 GMT, Palestinian medics said" *** Az első halálos áldozat egy 10 éves palesztin kisfiú. Az izraeliek ebben különösen "tehetségesek". 420 körüli a gyermekáldozatok száma.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!