Fegyver kell Ukrajnának egy ukrán politológus szerint

2014. augusztus 31. 13:45

Volodimir Feszenko ukrán politológus szerint Ukrajnának fegyverre van szüksége a Nyugattól, nem további szankciókra. Egy másik ukrán politológus szerint Putyin meg akarja húzni az orosz világ vonalát a térképen. Eközben Putyin szerint új államot kellene létrehozni Délkelet-Ukrajnában.

2014. augusztus 31. 13:45

Ukrajnának fegyverekre van szüksége a Nyugattól, nem az orosz kaviárra és briliánsokra kivetendő embargóra – fejtette ki véleményét a hét végén Volodimir Feszenko ukrán politológus Petro Porosenko ukrán elnök brüsszeli tárgyalásait értékelve.

A Penta politikai kutatóközpont vezetője a Gordon ukrán internetes kiadványnak adott interjújában úgy vélte, Porosenko elérheti az Európai Uniónál, hogy újabb szankciókat vezessen be Oroszországgal szemben, azonban az igazán hatékony segítség most az lenne, ha a Nyugat fegyvereket szállítana Ukrajnának. Feszenko szerint nem az a kérdés okozza a fő problémát, hogy Oroszország hivatalosan háborút visel-e Ukrajnával szemben vagy sem, hanem az, hogy Ukrajnának nincs elegendő eszköze a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus megoldására, valamint gondok vannak a fegyveres erők tevékenységének koordinálásában a felső hadvezetés szintjén. 

Szerinte amennyiben az „ellenséges erők” elfoglalják az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötővárost és tovább nyomulnak a Krím félsziget felé, vagyis a válság súlyosbodik, az arra késztet majd egyes országokat, hogy fegyvereket szállítsanak Ukrajnának. A politológus úgy véli, Oroszországnak arra nincs elegendő hadereje, hogy egész Ukrajnára kiterjedő háborút folytasson. Szerinte Oroszország alapvető célja, hogy folyamatosan fenntartsa a fegyveres konfliktust Ukrajnában.

Oleh Hricajenko, a Nemzetközi és Összehasonlító Tanulmányok nevű kutatóközpont helyettes vezetője egy vasárnap megjelent lapinterjúban kijelentette, hogy Ukrajnának önerőből kell magát megvédenie. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök viszont átlépte azt a határt, ami után Európának és az Egyesült Államoknak már fontosabb a biztonság, a háború elkerülése, mint gazdasági veszteségei. „A Nyugat alaposan kiszámítja lépéseit. Angela Merkel német kancellár nem fog jobban gondoskodni az ukránokról, mint saját országa állampolgárairól” – jegyezte meg a szakértő. 

Fontosnak nevezte, hogy Ukrajna határozott lépéseket tegyen saját területe védelmében. „Nehéz egy olyan országot támogatni, amelyik nem harcol magáért. A Nyugat csak annyi pénzt ad, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az ukrajnai helyzet tovább ne romoljon. A többi a mi dolgunk. Nekünk, magunknak kell kievickélnünk a válságból” – mutatott rá az elemző. 

Vadim Karaszjev ismert ukrán politológus, a Globális Stratégia kutatóintézet igazgatója a Krajina című ukrán újságnak adott nyilatkozatában azon véleményét fejtette ki, hogy „Putyin elnök Ukrajna elleni háborúja” a hidegháború következménye. „Putyin elmúlt 15 év alatt, amióta hatalmon van, arra a következtetésre jutott, hogy Oroszország valójában nem vesztette el a hidegháborút. Ezért nem kell a kisebb partner szerepét vállalnia, ahogy ezt eddig tette. A nemzetközi élet kulcsfontosságú tényezője akar lenni a Nyugat és Kína mellett” – vélekedett a politológus. 

Szerinte Putyin „piros vonalat akar húzni” a térképen, amelyet a Nyugat nem léphet át. „Ez itt az orosz világ, amely ott van, ahol oroszul beszélnek, azaz hozzátartozik Ukrajna déli és keleti része is” – fogalmazott. Szavai szerint ugyanakkor a Nyugat máshol húzta meg ezt a „piros vonalat”, arra az álláspontra helyezkedve, hogy Moszkva semmilyen formában nem avatkozhat be Ukrajna belügyeibe. 

Karaszjev hangsúlyozta, hogy most dől el, hol lesz az „orosz birodalom” határa. Felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt húsz évben „szimbolikus” volt a határ Oroszország és Ukrajna között. Így többé-kevésbé nyugalom volt Ukrajnában azért, mert a Nyugat és Oroszország nem követelte olyan vehemensen mint most, hogy Kijev döntsön, melyik oldalhoz csatlakozik. „Majd megmozdult a világ, megkezdődött a gazdaság és a politikai földrajz átalakítása” – folytatta eszmefuttatását a szakértő. Véleménye szerint még most is folyamatban van a Szovjetunió szétbomlása. „Ukrajna pedig csak most, a háborún keresztül kezd igazi nemzetállammá válni” – fűzte hozzá Karaszjev.

Eközben Vlagyimir Putyin arról nyilatkozott az orosz állami tévécsatornán, hogy Oroszország nem nézheti tétlenül, ha emberekre lőnek Ukrajnában. Az interjúban az orosz államfő arról beszélt: „Meg kell barátkozni azzal a gondolattal, hogy Oroszország nem maradhat tétlen, ha embereket lőnek le szinte közvetlen közelről”. Putyin szerint az ukrán válság végének időpontja nem jósolható meg, „az nagyban függ a jelenlegi ukrán hatóságok politikai akaratától”.

A pénteken felvett, de csak vasárnap leadott interjúban az orosz államfő arról is beszélt, hogy létre kellene hozni egy új államot Ukrajna délkeleti részén. Putyin először beszélt nyíltan arról, hogy szerinte tárgyalásokat kell kezdeni egy új állam létrehozásáról és megszervezéséről Ukrajna délkeleti részén, hogy meg lehessen védeni az ott élő emberek törvényes érdekeit.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2014. szeptember 01. 10:53
Fegyverre Ukrajnának? Aki ilyeneket mond,annak egy kupica nikotinra! Nem kell háború Európának,Magyarországnak meg olyan politikusok kellenének, kik felismerik, figyelembe veszik s magyar érdekeket,s nem fekszenek le idegen érdekeknek.
ciseaux
2014. augusztus 31. 23:21
"Volodimir Feszenko ukrán politológus",... hivatásos, vagy csak szabadidejében félőrült? Egy olyan "országban", ahol khonbéla-rosenfeldmátyás fejűek csinálnak puccsot, akik azelőtt mind a Komszomolból jöttek, először még orosz viszonyokhoz képest is szuper-korrupt maffiákba állva, hogy oligarchiájukat megszerezhessék, hogy, miután szó szerint szétloptak mindent, utána nyugatbarát liberális-demokraták lehessenek, akik a hatalomért akár ethnikai alapú polgárháborút is "bevállaltatnak" a néppel, tényleg, más nem is hiányzik, mint még egy kis fegyver rakomány... Oleksandr Turchynov, volt Komszomol agit-propangandista (most ukrán parlament elnök) évekig dolgozott az ukrán hadiiparban (Leonid Kuchma - Pivdenmash Rakétagyár). Ukrajnának épp elég ideje volt 1992 óta, hogy legalább a hadseregüket ne radírozzák le, de inkább azt is kifosztották. Pech! Az atomfegyvereiket is elcserélték orosz gázért, adósságért...Hiába kapták meg a Fekete tengeri Flotta 18 %-át, mára quasi használhatatlanná rozsdásodott minden. Pech! Azt sem kellett volna elfelejteni a kijevi demokratáknak, hogy Oroszország hivatalosan is 25.000 katonát állomásoztathat a Krimeában, és, hogy Szevasztopolt is támaszpontként használhatja még 2017-ig. Pech! Az meg a jelek szerint alibinek is megbukott, hogy hagyták magukat belelovagolni egy polgári utasszállító lelövésébe is, mert balul sült el a "bizonyíték gyártás" is, és nem sikerült az oroszokra kenni. Mega-pech! Talán az sem volt a legjobb ötletek egyike, hogy polgári lakosok ellen vetnek be fehér foszfor gyújtóbombákat...mert az 'war crime' is!, és, keleten van egy ország, melyet ki tudja miért elfelejtettek a terveikbe venni Kiev plutokratái, mely ha oroszokat támadnak akár a jelenlegi mesterséges határai mellett is, vissza tud lőni. Pech! Nagyon nagy pech! A kijevi "forradalmárok" valószínűleg azzal sem számoltak, hogy USA támogatóik csak egy anti-orosz "trükk"-nek használja őket az új gazdasági hidegháborújában, és, hogy az európai csatlósoknak az ukrán tourné túl drága "prodzsekt"nek sikeredik, hogy fegyveres konfliktusba keveredjenek miattuk az oroszokkal.
Autofocus
2014. augusztus 31. 22:55
Mocskos Putyin. Mocskos, Putyin faszát szopkodó ostoba jobbikos majmok. Szabad Ukrajnát, most. Az oroszok meg takarodjanak haza a gecibe.
csuka
2014. augusztus 31. 21:22
http://www.hidfo.net/2014/08/30/jalta-felszabaditva-mariupol-ostromgyuruben
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!