Federica Mogherini felhívta a figyelmet, hogy az Európai Uniót válsággócok veszik körül, mint mondta, az ukrán válság európai területen zajlik, de kiemelte Irakot, Szíriát és Líbiát is. „Világos és határozott szándékom az, hogy munkámat az Európai Unió minden egyes tagállamának és minden egyes állampolgárának az érdekében fogom végezni, együttműködve az Európai Tanáccsal és az Európai Parlamenttel” – mondta az EU következő külügyi főképviselője.
A tapasztalatlansága és az Oroszországgal szembeni békülékenysége miatt őt ért bírálatokra azt mondta: 41 éves, de 20 éve foglalkozik európai és nemzetközi ügyekkel, az olasz miniszterelnök és az Európai Tanács több tagja is fiatalabb nála, továbbá a politikai pályán és a civil szférában szerzett tapasztalatot is értékesnek tekinti. Elmondta, hogy az olasz elnökség kezdete óta az első útja Kijevbe, majd onnan Moszkvába vezetett, célja pedig az volt, hogy előmozdítsa a párbeszédet. Úgy fogalmazott, hogy a szankciós politika mellett a diplomáciai csatornákat is nyitva kell tartani. Bízni kell abban, hogy ez eredményre vezet, bár egyelőre nem ez a helyzet – hangoztatta az olasz politikus. „Európa béketervként indult, és ezt sosem szabad elfelejteni, legfőképpen mind amiatt, ami körülöttünk történik” – nyomatékosította Mogherini.
Donald Tusk is beszélt az ukrajnai helyzettől, mint mondta, a konfliktusra az EU-nak egységes választ kell adnia. „Az EU csak akkor bukik el, ha megosztottá válik – húzta alá. – A célunk az, hogy béke legyen.”
Tuskot amiatt érték bírálatok több oldalról is, mert sem az angol, sem a francia nyelvet nem beszéli folyékonyan. Mikor egy újságíró szembesítette ezekkel a kritikákkal, Tusk azt ígérte, hogy mikorra hivatalba lép, decemberre, 100 százalékosan felkészül angolból. A lengyel kormány jövőjét firtató kérdéseket Tusk azzal hárította el, hogy arról majd a jövő héten Varsóban fog nyilatkozni.
A csúcstalálkozóra érkezve Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésre, miszerint elfogadható lenne-e Magyarország számára, hogy Federica Mogherini legyen a külügyi főképviselő, Herman Van Rompuyt pedig Donald Tusk váltsa az Európai Tanács élén, azt mondta, ez ésszerű megoldásnak tűnik.