Nahát: a belgák elkaszálnák az Ukrajnának adandó gigahitelt, és ezt nyíltan ki is mondták

Bart De Wever belga miniszterelnök közölte „mindent megtesz, ami csak hatalmában áll”, hogy megakadályozza az EU által Ukrajnának nyújtott új hitelt.

Az Európai Unió parlamentjének történetében példátlan eset történt: elnöke nyíltan támogatott egy rasszista pártot.
„Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke lendületes, harcra buzdító videoüzenetét játszották le július 12-én Budapesten a Demokratikus Koalíció Ellenállás napja nevű, gyéren látogatott kormányellenes rendezvényén. »Húzzatok bele!« – rikkantotta negédesen kampfos üzenete bevezetőjében hivatala teljes méltóságával az elnök, s azzal a csattanóval fejezte be buzdítását magyar testvéreinek, hogy »Csabával és Péterrel, a Demokratikus Koalícióval Magyarország jobban jár«.
A DK két újsütetű brüsszeli embere, Molnár Csaba és Niedermüller Péter ugyan nem volt a cigányozási botrányban még az eddigieknél is jobban megroggyant Gyurcsány-féle politikai entitás emelvényre felkapaszkodó szónokainak sorában, de ott volt Schulz Mátyása (Eörsi, az Európa Tanács parlamentjének korábbi tagja), aki picit korábban az ATV-ben igazat adott a párt miskolci polgármesterjelöltjének abban, hogy van romabűnözés. Pásztor Albert 2009-ben ehhez még hozzátette, hogy a cigány kisebbséggel nem lehet együtt élnie a többségnek. E Schulz által felkonferált rendezvényen a DK rasszizmusa ellen tüntető aktivistákat bántalmaztak; egyiküket, a krétakörös Gulyás Mártont különösen jól elagyabugyálták, széttépve a DK-tól cigányozás helyett baloldali megoldásokat követelő tábláját.”