Ismét rakétákkal lövik Izraelt

2014. július 13. 17:40

Vasárnap délután nagyjából egy időben rakétákkal támadták Izrael déli, középső és északi részét. A hadsereg szakértői szerint az északi Haifára lőtt rakétákat is palesztin területről, a Gázai övezetből indították.

2014. július 13. 17:40

Az északi városok, köztük Haifa felé több mint százhetven kilométerre jutottak el az övezetből útnak indított rakéták - közölte az izraeli tízes tévécsatorna délutáni híradása. A palesztin Hamász szervezet tévéje szerint a szíriai M-302-es rakéták mintájára házilag gyártott lövedékeket tudtak eljuttatni ekkora távolságra. Vasárnap ismét megszólaltak az északi határnál lévő Naharia légvédelmi szirénái is, de utóbb kiderült, hogy nem Libanonból érkezett újabb belövés (mint azt elsőre feltételezték), hanem a riasztórendszer a Haifának irányzott rakéták miatt lépett működésbe.

Az újabb rakétatámadás-sorozatban Tel-Avivot és a délebbi településeket is célba vették, de a Vaskupola légvédelmi rendszer ezúttal is elfogta azokat a rakétákat, amelyek lakott helyekre estek volna. Askelónban mindazonáltal egy tizenéves fiatal életveszélyesen megsebesült egy olyan rakétától, amelyet nem semmisített meg a 90 százalékos hatékonysággal működő rendszer. Vasárnapi közlés szerint az izraeli mentőszolgálat megváltoztatta szirénájának hangját, mert nagyon hasonlított a légvédelmi szirénákhoz, és sokakat megtévesztettek a vijjogó mentőautók.

A Gázai övezetben végrehajtott izraeli légicsapások nyomán délutánra százhatvanhétre emelkedett a palesztin halálos áldozatok száma. A légierő számos berepülésen próbálta likvidálni a rakétakilövő-állásokat, de a palesztinok (köztük a szélsőséges Hamász szervezet) továbbra is képesnek bizonyulnak a lövedékek elindítására.

Izrael ötszáz egységnyi véradományt küld Gázába a civil sebesültek kezeléséhez - közölte a katonai szóvivő, miután összesen több mint ezer polgári személy és fegyveres sérült meg eddig a hadjárat során. Az utóbbi napokban az egyiptomi vezetés és a közel-keleti kvartett (Egyesült Államok, Oroszország, ENSZ, EU) képviseletében Tony Blair próbált közvetíteni a felek között, de hétfőn a térségbe utazik Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter is, hogy segítse egy tűzszünet tető alá hozását. Még a popkirálynő Madonna is felszólította a harcolókat a mielőbbi egyezségre.

Összesen 295 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2014. július 14. 18:35
Hogy ez ennyi embernek tetszik, azért elmond valamit...
zazri
2014. július 14. 17:24
A HamaSS Hebront és Betlehemet is lőtte rakétáival, az izraeli polgári védelem látja el tanácsokkal az ottani arabokat. Izrael biztosítja Gáza áramellátását (marhák), vérkészítményekkel és élelmiszerekkel is segíti a várost. Jobbikosok!!!!!!! Mit írt az Al Ahram?
mantelman
2014. július 14. 07:26
Már 172 palesztin gyilkoltak meg az izraeliek, 130 civil, 35 gyermek és 26 nő van a halottak között. 1230 sérül, 17 ezer menekül áldozata van még a népirtásnak. "Palestinian death toll from the Israeli air campaign hit 172 with another 1,230 people wounded, the emergency services said. Fearing for their lives, about 17,000 people have taken shelter " "victims were civilians, putting their number at more than 130, among them 35 children and 26 women." http://www.aljazeera.com/news/middleeast/2014/07/israeli-raids-gaza-enter-seventh-day-201471404755245120.html
mantelman
2014. július 14. 00:29
A CNN-en a Pápa tűzszüneti felhívásáról olvashatunk. A fórumozók főleg Izrael pártiak és olyan ordas gyűlölettel írnak a katolikus agyházról, hogy szinte félelmetes. http://edition.cnn.com/2014/07/13/world/meast/pope-middle-east/index.html?hpt=hp_t2
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!