Veszteséges a SAS, elbocsátások várhatók

2014. június 18. 18:16

Jelentős, 1 milliárd svéd koronás (34 milliárd forintos) veszteséget jelentett a februártól áprilisig tartó időszakra a skandináv SAS légitársaság, ezért várhatóan háromszáz dolgozóját elbocsátja.

2014. június 18. 18:16

A Scandinavian Airlines szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint árbevételük az előző évi 10 milliárd svéd korona után idén február és április között 8,4 milliárd koronára csökkent, adózás előtti eredményük pedig 1 milliárd 78 millió korona veszteség volt. Rickard Gustafson, a SAS vezérigazgatója a közleményben mély csalódottságának adott hangot, mivel az eredmények az előzetesen vártnál jóval rosszabbak.

Hozzátette: annak ellenére értek el ilyen rossz eredményt, hogy áprilisban rekord magasra emelkedett a járatok töltöttségi mutatója és 300 ezerrel több utast szállítottak a negyedév alatt az előző év hasonló időszakához képest. Az eredmények után a SAS-nak további intézkedéseket kell tennie, hogy csökkentse költségeit, elsősorban a hatékonyság növelésével, valamint folytatják a cég átalakítását is, ennek következtében 1,2 milliárd koronás megtakarításra számítanak és várhatóan 300 dolgozót küldenek el.

Ugyanakkor az átalakítás költségeit még pontosan nem ismerik. Számításaik szerint, ha a kerozinköltségek, a piaci helyzet és az árfolyam-ingadozás nem változik extrém mértékben, akkor a pénzügyi évet nyereséggel zárhatják. A SAS a skandináv térség legnagyobb légitársasága, 2013-ban 28 millió utast szállítottak 120 célállomásra, gépparkjuk 132 repülőből áll. A társaság Budapest és Koppenhága között is üzemeltet járatot.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Anti Komcsi
2014. június 18. 19:42
A légitársaságok profitja átlag 3%, és ez már Jó eredmény.Elképesztően alacsony ahhoz kêpest milyen tőkeigényes és, rizikós üzletág.
Gombóc XVI. Artúr
2014. június 18. 19:25
Európában a "fapados" a nyerő. Itt annyira kicsik a távolságok, hogy az utazóközönség nagy részének megéri az olcsóbb jeggyel járó kevesebb szolgáltatás is. Nem véletlen, hogy a "nagyok" is kezdenek ráhajtani erre a formára.
Cassi
2014. június 18. 19:15
A Lufi már egyszer majdnem megvette őket, jobban jártak volna, ha idejében meglépik. Brutális a légitársaságok versenye Európában, skandináv fizetésekkel eleve nehéz versenyezni a szolgáltató szektorban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!