LMP: A zöldek csak a csúcsjelöltekkel tárgyalnak

2014. június 05. 13:16

Az Európai Zöld Párt csak olyan európai bizottsági elnökjelölttel hajlandó tárgyalni, aki csúcsjelöltként vett részt az EP-választáson – mondta az LMP megválasztott EP képviselője, Meszerics Tamás.

2014. június 05. 13:16

Az LMP megválasztott EP-képviselője, Meszerics Tamás sajtótájékoztatón leszögezte: az Európai Zöldek csak olyan csúcsjelöltről tárgyalnak, aki eleve ilyen minőségben vett részt az EP-kampányban. 

Hozzátette: a zöldek emellett úgy látják, hogy annak a csúcsjelöltnek kell európai bizottsági elnöki megbízatást kapnia, aki a legjobban szereplő frakció élén indult. Véleménye szerint az jelentené az alkotmányos puccsot, ha első körben nem a választáson győztes Európai Néppárt csúcsjelöltje, Jean-Claude Juncker kapna lehetőséget arra, hogy elnökként többséget próbáljon kialakítani.

Meszerics Tamás azt is kijelentette, hogy az Európai Zöld Párt ettől függetlenül még egyáltalán nem biztos, hogy támogatja Junckert. Az EB elnök személyéről csak a programja ismeretében fognak dönteni – mondta, hozzátéve: egyelőre kevés esélyt lát arra, hogy támogassák a luxemburgi politikust.

A politikus arra is kitért, hogy bár hivatalos döntés még nem született, de ő maga nagy valószínűséggel a külügyi-, illetve a foglalkoztatási és a szociális bizottságokban fog dolgozni az Európai Parlamentben.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2014. június 05. 14:08
Aztán keményen ám gyerekek,csapjatok az asztalra.
bini
2014. június 05. 14:00
Azért az nem zavar, hogy a csúcsjelöltségi cirkusz kapcsán akart az EP "alkotmányos pucsot" és a Liszaboni szerződés által ellentétesen túlterjeszkedni. Okosan kitalálták ezt a trükköt azért, hogy a jelöltek a föderalisták közül kerüljenek ki. Így bármi is történik az EB Elnőki székében számukra kedvező személy kerül. Ezzel ki tudták volna kerülni azt, hogy a nemzetállamok europáját a megujulást és reformokat szorgalmazó országok kezéből kivegyék a lehetőséget is a változtatásra. Na most a lomposok akik a Zöldeknél van már is beállt a globális pénz és multivilág szolgálatába. Azért Jávorral is kéne egyeztettni, mivel az meg a napokba azt nyílatkozta, hogy a zöldek Sem támogatják Junkert. Na most akkor megint két Magyar párt belső feszültségét és rivalizálását importáltuk az unioba. Gratula.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!