Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Az Európai Parlament szocialista frakcióvezetője szerint akinek nem tetszik a „közös Európa”, annak másokkal, például Oroszországgal kell szövetségre lépnie.
Nem szabad futni azok után, akik csak szétrombolni akarják Európát, mint a francia Nemzeti Front, David Cameron brit kormányfő és Orbán Viktor – jelentette ki kedden Hannes Swoboda, az Európai Parlament (EP) szocialista frakcióvezetője a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak nyilatkozva. A politikus kifejtette, hogy az Európai Bizottság elnökének megválasztásához minősített többség szükséges az Európai Parlamentben, ezért Angela Merkelnek és másoknak is „venniük kell a bátorságot a világos beszédhez”, és meg kell mondaniuk „azoknak, akik elutasítják Jean-Claude Junckert, mert túlságosan európai, hogy Európáról van szó”.
Akinek nem tetszik a „közös Európa”, annak másokkal, például Oroszországgal kell szövetségre lépnie – tette hozzá az osztrák szociáldemokrata politikus, kiemelve, hogy „nem szabad futni azok után, akik amúgy is csak szétrombolni akarják Európát”. „Franciaországban láttuk, hogy nem érünk el semmit, ha futunk a Nemzeti Front után. Egy világos ellenkoncepciót kell felmutatni velük szemben, és ez vonatkozik az olyan emberekre is, mint Cameron vagy Orbán” – mondta Hannes Swoboda.
