Pillanatkép Oroszországról, az orosz kulturáról és az orosz-európai kapcsolatokról

Az elmúlt év végén történt események ismét rávilágítottak az európai politika egyik alapvető igazságára: Oroszországot soha nem lehet leírni. Oroszország nagyon is létezik, és fajsúlyos szerepet játszik a kontinens életében. Ugyanakkor van egy másik alapvető igazság is, amit nagyjából az elsőre vadregényesen hangzó „orosz titok” fogalmával lehet jellemezni.

Oroszország Huntington besorolása szerint egy másik civilizáció mag-állama. Máshogyan írnak, a keleti kereszténység adja a hagyományaik alapját, és legfőképpen távol vannak. Mégis, Oroszország valamilyen módon Európához kötődik. Nekünk, közép-európaiaknak pedig különösen is ismerős lehet az orosz külpolitika, és nem csak a történelmünkből – jóllehet, az első világháború évfordulója is aktualitást ad, hogy Oroszországról többet tudjunk meg. Mi, magyarok elszigetelt nyelvünk miatt hajlamosak vagyunk az „extra Hungariam non est vita” félreértelmezésére, és bizony, oroszul még mindig kevesen beszélnek. Részben ezen a téren próbáltak egy apró, de fontos lépést tenni előre az Aspektus-vitaest sorozat szervezői az új év első hétvégéjén.

Az Aspektus egy régóta létező rendezvénysorozat. Fő szervezője, Gecse Géza maga is kárpátaljai, és észt édesanyja révén úgymond több ágon is tapasztalhatta az egykori szovjet birodalom valóságát. Ugyanakkor azonban orosz kultúra vonzásából sem próbált meg szabadulni, talán ezért sem bizonyult rossz választásnak a rendezvénysorozat elődjének elnevezése, amely a Határok Nélkül Vitaklub volt. Az 1999-ben útjára indított sorozat 2011-től az Aspektus néven folytatódott tovább. Fontos szerepet játszott a sokat emlegetett, és sokszor félreértelmezett civil társadalom egyik fontos intézményének, a vitafórumok létrehozásában. Egy olyan virtuális hely lebegett a rendezők szeme előtt, ami nem egyszerűen az ismeretterjesztésről szól, hanem kifejezetten a kulturált vita kereteinek a megteremtéséről. Tehát olyan vitaestek szervezéséről, ahol a dolgokat végig lehet beszélni. Hogy erre a rendszerváltozás sokkjából talán manapság kikászálódó magyar társadalomban milyen lehetőség volt, az más kérdés. De igény volt rá, és elszántság is, ahogyan azt Aspektus immár akár hosszúnak mondható története is mutatja.

2014 első hétvégéjére az Aspektus szervezői tehát egy ránézésre széttartó-, de valójában egymáshoz nagyon is kapcsolódó témákkal foglalkozó találkozót szerveztek. A meghívottak összetétele is ezt támasztja alá: Oleg Jerofejev, a Zebra Je Könyvkiadó egyik főmunkatársa, Rubovszky Éva, a Finnugor Népek Világkongresszusa Magyar Nemzeti Szervezetének elnöke, illetve Majoros István, az ELTE Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének vezetője, valamint V. Gilbert Edit, a Pécsi Tudományegyetem Modern Irodalomtörténeti és Irodalomelméleti tanszékének docense.

A találkozóra a témákhoz illő módon egy idegen nyelvű könyvesboltban, a Book Station-ben került sor. Az esemény tulajdonképpen a folytatása volt a szintén a Határok Nélkül Vitaklub négy éve elindított egyik tematikus programjának, az Orosz Esteknek. Gecse Géza bevezetőjében az orosz kérdés történeti dimenziójának fontosságára hívta fel a figyelmet: számos, a XX. század lényeges kérdéseit érintő dokumentum továbbra sem  áll a rendelkezésünkre, pedig létük – közvetve – bizonyítható.  Az orosz levéltárak nem csak a világháború, vagy az annak folytatásaként más eszközökkel vívott hidegháború szempontjából is tartalmaznak lényeges iratokat, hanem magyar vonatkozásban is. A bevezetőben Gecse Sztálin 1939. augusztus 19-i titkos beszédét hozta fel példaként, de gondolhatnánk  akár a Jekatyerinburgban található, még a polgárháború időszakára vonatkozó magyar anyagra is.

Majoros István röviden jellemezte Oroszország és különböző európai hatalmak – főleg Franciaország – kapcsolatának gyökereit, és annak fejlődését egészen a múlt század első feléig. Az orosz történeti háttér után a jelenkor kérdéseiről esett szó, annál is inkább, mivel a rendezvény egyik fő hívószava „Kultúra és üzletpolitika az orosz könyvkiadásban” címmel jelent meg plakáton. A Zebra-Je Könyvkiadó által megjelentetett műveket először V. Gilbert Edit mutatta be, és ezzel máris egy gyors, távoli képet kaphattunk arról, hogy mik mennek az orosz könyvpiacon. Ezután Oleg Jerofejev a Zebra Je Könyvkiadó, a névadó Viktor Jerofejev író fia arról beszélt, hogy az orosz kultúra egyik hagyományos fellegvárát jelentő irodalommal mi történt az új évezred első évtizedében. A hagyományos, tavasszal, ősszel és télen megrendezett átütően népszerű moszkvai könyvkiállítások kapcsán megjegyezte: néha szinte elbizonytalanodnak, hogy egyáltalán mit lehetne kiadni, hiszen első ránézésre olyan, mintha már mindent kiadtak volna. Ez egybevág azzal az itthoni megfigyeléssel, miszerint hiába csökken a könyvek piaca, valójában könyv-dömping van, ami néha már-már zajt jelent információ helyett.

Így tehát megpróbálnak valamilyen különlegességgel előrukkolni, például elindítottak egy XX. századi memoár-sorozatot. De ugyanilyen különlegesség Szergej Paradzsanov, világhírű grúziai örmény filmrendező albuma, csaknem ezer fotóval. Az orosz könyvpiacon erős a verseny nemcsak a kiadók, hanem az írók között is: Borisz Akunyin könyvei 50-70 ezer (!) példányban jelentek meg, mígnem egy igénytelenebbül megírt könyve után a korábbi tizedére csökkent a könyvei iránti érdeklődés. A forgalom visszaesése ellenére a példányszámok továbbra is bizonyítják, hogy – bár gyengült – de még mindig erős az orosz középosztály, amely gerincét képezik az olvasótábornak. Jerofejev értelmezésében azok tartoznak a középosztályhoz, akik havonta el tudnak költeni 30-40 eurót könyvre. A példányszámok alapján arra lehet következtetni, hogy Oroszországban mindenki olvas, de ez valójában elsősorban Moszkvára és a nagyvárosokra  igaz.

Oleg Jerofejevet követően, az irodalomnál maradva Rubovszky Éva beszélt az orosz nyelv szerepéről az uráli kultúrákban. A mai napig létező finnugor népek között az orosz erős pozíciókkal bír, különösen az írásbeliség tekintetében, ennek ellenére továbbra is létezik a finnugor irodalom, természetesen csak azoknál a népeknél, amelyeknél a lélekszám erre egyáltalán lehetőséget ad. A hagyományok és az öntudat fontosságáról szólva Rubovszky Éva elmondta, hogy megítélése szerint minden nemzedéknek újra és újra meg kell írnia a saját történetét, a korábbi alapokra támaszkodva. Most erre talán lesz lehetőség is. Rubovszky tájékoztatója után a volt moszkvai magyar nagykövet, Nanofszky György hozzászólásában a magyar kormányok finnugor népeket segítő intézkedéseiről beszélt.

Sajnos annak ellenére, hogy mind többen is hangsúlyozták, hogy alapvetően nyelvrokonságról van szó, a rendezvénynek ennek a pontján azok a tulajdonságok kerültek előtérbe a közönség részéről, amelyeket egykor George Orwell írt rólunk, magyarokról: lobbanékonyság és öntudatosság. Mindez azonban csak azt mutatja, hogy a hasonló vitaestekre és fórumokra továbbra is szükség van.

Paradzsanov albuma azonban ettől függetlenül gyönyörű, és mutatja, hogy az egykori orosz-, majd szovjet birodalom népei hiába voltak „börtönben”, valamiféle közös nevező még a mai napig létezik – létezhet? – közöttük. Oroszországgal számolni kell, és az orosz kultúrát, az orosz gondolkodást pedig akár műkedvelő célzattal is érdemes jobban megismernünk.