Yellen 2010 óta a Fed alelnöke. A Yale egyetemen végzett szakember korábban a San Franciscó-i Federal Reserve Bank elnöke, fehér házi tanácsadó, Bill Clinton elnöksége alatt a Fed kormányzótanácsának tagja és a berkeleyi Kaliforniai Egyetem professzora volt. Tanított a London School of Economicson is. Berkeleyben Yellen a közgazdasági ellenkultúra részeseként bírálta a szabadpiac hatékonyságának dogmáját. Álláspontja szerint a piac számára hasznos az olyan szabályozás, amely elejét veszi a visszaéléseknek és korlátozza a gazdasági növekedés zavarait. Azért kezdett el foglalkozni a közgazdaságtannal, mert érdekelte, hogyan lehetne javítani az emberek életszínvonalán.
Obama első számú választottja erre a posztra Lawerence H. Summers korábbi vezető elnöki tanácsadó volt, aki azonban szeptember 15-én visszalépett a jelöltségtől, mert konfliktusba keveredett több, a megerősítésében potenciálisan kulcsszerepet játszó demokrata szenátorral. A „galamb” Yellen demokrata párti vélemények szerint szkeptikusabban viszonyul majd a Wall Streethez, mint ahogy azt a „héja” Summers tette volna. Az új Fed-elnök nézetei ugyanakkor közelebb állnak a jelenlegi, centrista kormányzatéhoz, mint a liberális demokratákéhoz. Ennek egyik jele az, hogy nem híve a nagybankok feldarabolásának.
A leendő bankelnök egy évtizeddel ezelőtt az első közhivatalnokok között volt, akik figyelmeztették a világot, hogy az emelkedő ingatlanárak alkotta „buborék” kidurranhat. Bírálói szerint ugyanakkor a San Franciscó-i Fed elnökeként gyakorlati lépéseket nem tett a várható károk megelőzésére.