A brit kormányfő által az elmúlt hetekben bejelentett széleskörű szigorítási tervek közül elsőként, január elsejétől az álláskereséssel kapcsolatos szociális ellátás korlátozása lép életbe. Ez azt jelenti, hogy az unióból érkezők angliai tartózkodásuk első három hónapjában nem kaphatnak munkanélküli segélyt.
Cameron nyilatkozatában leszögezi: „a keményen dolgozó britek” jogos igénye, hogy a bevándorlók ne csak a brit közszolgáltatások és a jóléti ellátórendszer kihasználása végett telepedjenek le Nagy-Britanniában. A brit kormány ezért „közvetlen lépéseket” tesz a jóléti és a bevándorlási rendszer rendbetételére, annak érdekében, hogy véget lehessen vetni „a semmiért” nyújtott juttatások kultúrájának. Az intézkedés célja a kormányfő nyilatkozata szerint az, hogy „kevésbé vonzó hellyé” tegye az Egyesült Királyságot azoknak az EU-bevándorlóknak, akik „idejönnek és megpróbálnak az állam nyakán megélni”. Cameron hangsúlyozta: „Nem látunk szívesen olyanokat, akik nem akarnak hozzájárulni” a brit gazdasághoz.