A külföldi szolgálatok nem a kormányfő biztonsági szoftverekkel felszerelt hivatali készülékét, hanem magán mobilját figyelték. A kémeknek nem volt nehéz dolguk, mert a telefon megfigyeléséhez szükséges berendezéseket szabadon be lehet szerezni, és kedvezőek a berlini kormányzati negyed adottságai is. A lapos és tágas terület kiválóan alkalmas lehallgatási műveletekre, és erre már azelőtt figyelmeztettek a német biztonsági szervek, hogy a törvényhozás és a kormányzat átköltözött Bonnból Berlinbe – írta a Focus.
A beszámoló szerint a külföldi szolgálatok igen aktívak Németországban. Tavaly száznál is több német politikus, állami tisztségviselő, katonatiszt, tudós és vállalatvezető jelentette a német elhárításnak, hogy megpróbálták őket beszervezni. A hírmagazin szerint arról nincs adat, hogy összesen hány németet környékeztek meg külföldi kémek, de számuk jelentős lehet. Hétfőn amerikai kongresszusi küldöttség érkezett Berlinbe a kiszivárogtatás nyomán támadt feszültség feloldására. A két demokrata párti politikus, Chris Murphy szenátor és Gregory Meeks kongresszusi képviselő vezette delegáció tárgyal többek között Guido Westerwelle külügyminiszterrel és Hans-Peter Friedrich belügyminiszterrel.