Băsescu egyesítené Romániát és Moldovát

2013. november 27. 21:44

Traian Băsescu szerint Románia következő nagy célja az kell legyen, hogy egyesüljön a Moldovai Köztársasággal. A román elnök a közszolgálati televíziónak szerda este adott interjúban fejtette ki álláspontját. A román elnök szerint ehhez előbb az EU-ba kell belépnie Moldovának.

2013. november 27. 21:44

Traian Băsescu felidézte: az ország első nagy célkitűzése az Észak-Atlanti Szövetséghez való csatlakozás, a második pedig az Európai Unióba való belépés volt.

Azt hiszem, hogy a harmadik alapvető cél az egyesülés kell legyen a Moldovai Köztársasággal. Ez nem képezheti vita tárgyát” – jelentette ki az elnök. Hozzátette, senki nem mondja, hogy ennek azonnal meg kell történnie. Băsescu a mostani helyzetben azt tartotta fontosnak, hogy a Moldovai Köztársaságnak „Románia legyen az ügyvédje az Európai Unióba vezető útján”. Az elnök szerint Romániának felkészülten kell várnia azt a pillanatot, amikor a moldovaiak is akarják az egyesülést.

A tévéinterjúban kérdezték az államfőt egy kedden közzétett romániai közvélemény-kutatásról is, amely szerint a románok 51,7 százaléka gondolja, hogy Moldova inkább Romániához és az Európai Unióhoz tartozik, és csak 25,7 százalékuk hiszi, hogy Moldova Oroszországhoz áll közelebb. A megkérdezettek 61,7 százaléka értett egyet azzal, hogy Romániának egyesülnie kellene Moldovával, ha a szomszédos állam EU-integrációja nem lenne lehetséges.

Traian Băsescu elmondta, nem ismerte a közvélemény-kutatást, de ha a közvélemény nem kedvezne az egyesülésnek, akkor is ezt képviselné. „Itt államérdekről  függetlenül attól, hogy mi a románok véleménye , Románia hosszú távú érdekeiről van szó” – magyarázta az elnök. A közvéleménnyel való szembesülés után hozzátette: „amikor egy népnek lehetősége van az egyesülésre, nem fog lemondani erről”. Traian Băsescu elhárította a riporternek a rizikókra vonatkozó kérdését. „Én Chisinauban is megmondtam, ha a Moldovai Köztársaságban unionista áramlat alakul ki, Románia habozás nélkül igent mond. Ki tudná megakadályozni egy nemzeti érdek érvényesülését, bármilyen szervezetet is képviselne?” – kérdezte Basescu.

A riporter kérdésére, hogy tanácskozott-e minderről a román Külügyminisztériummal, Basescu kijelentette, egyelőre neki kell megadnia a hangot az ország külpolitikájában, majd visszakérdezett: „azt hiszi, Corlățean úr (Titus Corlățean román külügyminiszter) nem támogatná a két román állam egyesülését?” A román államfő hozzátette, most arra van lehetőség, hogy Moldova az EU-csatlakozást előkészítő folyamat részesévé váljék. Megjegyezte, e folyamat tíz évig is eltarthat, de e tíz év alatt ma még előre nem látható dolgok is történhetnek.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MacElek
2013. november 28. 18:06
Majd egyesül. Miután Erdély levált róla. De nem Moldova csatlakozik Romániához, hanem Románia megmaradt részei Moldovához.
bigyomail
2013. november 28. 14:12
Mi meg Erdélyt Magyarországgal.... Ráadásul ugyan azon az alapon.
fakir
2013. november 28. 14:05
Itt van Ponta nyilatkozata is: http://www.bumm.sk/89489/ponta-ertelmetlen-a-moldav-roman-egyesitesrol-szolo-nyilatkozat.html
Maddox
2013. november 28. 12:36
Ahol nincs román többség, ott csinálnak. Emiatt ne izgulj. Valahányszor földrengés-árvíz van, azonnal meg is van a károsultak új lakóhelye.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!