Stratégiát váltana Tőkés László

2013. október 12. 13:06

A stratégiaváltás, az összeurópai magyar ügy képviseletének szükségességét hangoztatta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Nagyváradon szombaton rendezett tisztújító küldöttgyűlésén Tőkés László, a tanács elnöke.

2013. október 12. 13:06

Tőkés László szerint ezentúl nem az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, délvidéki magyar ügyet kell külön-külön képviselni, hanem a Kárpát-medencei magyar ügyet. Az európai kisebbségi stratégia kidolgozását, ezen belül pedig a magyar nemzeti kisebbségi stratégia kidolgozását sürgette. Az egész Kárpát-medencében teljes körű autonómiarendszerre van szükség, és európai szintű állásfoglalás kell a külhoni magyarok autonómiája tekintetében – tette hozzá.

Szabédi László erdélyi író szavaira emlékeztetve arról beszélt, hogy a nemzetiségi kérdés nem lehet egy állam belügye. „Románia szuverenitását a romániai magyarság csak addig tarthatja tiszteletben, amíg ő maga is részese ennek a szuverenitásnak. Máskülönben már nem Románia szuverenitásáról, hanem a román népnek a magyar nép fölött gyakorolt szupremációjáról van szó” – idézte Szabédit az EMNT elnöke.

Tőkés László megismételte, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak „Magyarország védhatalmi szerepvállalására van szüksége, mint ahogy ezt az alkotmánya értelmében teszi is Magyarország”. Fontosnak nevezte a Kárpát-medencei magyarellenes megnyilvánulások megfigyelési rendszerének a kiépítését. Az antiszemitizmus, vagy a cigányellenesség mintájára kell tilalom alá helyeztetni a sok helyütt állampolitikai rangra emelkedett magyarellenességet – fűzte hozzá.

A küldöttgyűlést Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is köszöntötte, aki hangsúlyozta, hogy a magyar kormány csak azokat a törekvéseket támogathatja, amelyeket a külhoni közösségek fogalmaznak meg. Fontosnak tartotta a közösségi autonómiatörekvéseket, és azt, hogy valamennyi közösség rendelkezzen stratégiával az autonómia elérésére. „Meg kell ismertetni a közvéleménnyel az autonómiát. El kell oszlatni az ezzel kapcsolatos félelmeket és tévhiteket” – jelentette ki Répás Zsuzsanna.

Az ülésen meghívottként felszólaló Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke elmondta, pártja továbbra is az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal partnerségben kíván dolgozni. A közös feladatok között a magyarországi választásokat megelőző regisztrációban való segítségnyújtást, valamint a székelyföldi és partiumi autonómia ügyében elindított aláírásgyűjtés folytatását említette.

A napirend szerint a küldöttgyűlés a kora délutáni órákban választja meg az EMNT új vezetőségét.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fahrenheit 451
2013. október 12. 14:32
"az összeurópai magyar ügy képviseletének szükségességét hangoztatta" Kizárt, hogy még egyszer EU-képviselő legyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!