A bizottság elnöke szerint továbbra sem áramlik elég hitel az európai gazdaságba. „Ez végső soron egyetlen dologról szól: a növekedésről, amely elengedhetetlen a legégetőbb probléma megoldásához, ami nem más, mint a munkanélküliség. A munkanélküliség jelenlegi szintje gazdaságilag fenntarthatatlan, politikailag tarthatatlan, társadalmilag pedig elfogadhatatlan” - húzta alá a politikus. Barroso azt is leszögezte, hogy az EU minden eszközét beveti, de kiemelte, hogy nem minden eszköz van uniós szinten, vagyis a tagállamoknak is van tennivalójuk az ügyben. A bizottság elnöke szerint emellett teljes összeköttetést kell teremteni Európa különböző részei között. A portugál politikus a digitális gazdaságban rejlő lehetőségek kiaknázását nevezte meg ennek elsődleges okaként.
„Nem paradox, hogy míg az áruk és szolgáltatások piaca egységes, a digitális gazdaság 28 tagállamra tagolódik? Hogyan használhatnánk ki így a digitális piac lehetőségeit?” - tette fel a kérdést Barroso. Bejelentette: a bizottság szerdán elfogadja a távközlési piac egységesítésére irányuló javaslatot, és még az ősszel olyan iparpolitikai tervezettel állnak elő, amely megfelel a 21. század elvárásainak. Barroso az energiahatékonyságot és a klímavédelmet is említette, mondván: az év végéig bemutatják, milyen stratégiát képzelnek el ezen a területen 2030-ig. Leszögezte ugyanakkor: az Európai Unió nem képes egyedül megvívni a klímaváltozás elleni küzdelmet.
A bizottság elnöke szerint sok minden lehet és kell is még tenni az európai parlamenti választások előtt. „Most nem szabad bedobni a törölközőt, hanem feltűrt ingujjal kell nekilátni a munkának” - hangsúlyozta José Manuel Barroso, aki szerint ez a válság az igazi stresszteszt Európa számára. „Senki se gondolja, hogy utána majd minden úgy lesz, mint régen (...), aki így vélekedik, az téved. Ez a válság most más. Ez nem ciklikus válság, hanem strukturális válság” - nyomatékosította a bizottság portugál vezetője. A brüsszeli testület első embere arra is felhívta a figyelmet, hogy nem szabad egyes tagállamokra mutogatni, és pellengérre állítani államokat a válság vagy annak elmélyülésének felelőseiként. „Ha egy csónakban evezünk, akkor senki sem mondhatja, hogy a te oldalad süllyed” – fogalmazott José Manuel Barroso.