Ponta is visszavonná Tőkés állami kitüntetését

2013. augusztus 19. 10:52

Victor Ponta román miniszterelnök kész ellenjegyezni egy esetleges elnöki rendeletet, amelyben visszavonják Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetését – közölte hétfőn a Mediafax hírügynökség a kormányfő egy vasárnap esti tévéinterjúját idézve.

2013. augusztus 19. 10:52

Az Antena 3 hírtelevízióban Ponta hozzátette: erről hétfőn hivatalos átiratot is küld az elnöki hivatalnak. Megjegyezte: volt már precedens arra, hogy ellenjegyzett egy állami kitüntetés visszavonásáról szóló rendeletet, és Tőkés László esetében is kész ezt megtenni.

Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a legmagasabb román állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért. A legfőbb román közjogi méltóságok mindegyike bírálta Tőkés Lászlót azért, mert a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy ezt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

Kitüntetésének visszavonását elsőként Crin Antonescu szenátusi elnök, a Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnöke vetette fel „a román EP-képviselő következetesen románellenes hozzáállásáért”. Pénteken a külhoni románság képviselőinek részvételével megtartott 11. Marosfői Nyári Egyetemen résztvevői a rendezvény zárónyilatkozatában kérték fel az államfőt, hogy vonja vissza az érdemrendet az általuk szélsőségesnek nevezett magyar politikustól, „aki minden eszközzel Románia és a románság ellen harcol”. Korábban Traian Băsescu államfő is a román állampolgárságra méltatlannak nevezte az EP-képviselőt, de az érdemrend visszavonására irányuló kérésekre nem reagált.

Az őt ért támadásokat és az érdemrend visszavonását célzó követelést Tőkés László a véleménynyilvánítási szabadság megvonásaként értékelte. „Íme, megfogant az uszítás, Romániában diktatórikus viszonyok állnak fenn. Jómagam nem kitüntetésért harcoltam Temesváron. Emberi méltóságomban sértenek meg ezzel a javaslattal” – mondta pénteken a magyar közmédiának nyilatkozva Tőkés László.

Traian Băsescu államfő májusban a korrupcióért hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Catalin Voicu volt szociáldemokrata szenátortól, korábbi nemzetbiztonsági tanácsadótól vont vissza állami kitüntetést. 2007-ben Corneliu Vadim Tudortól, a Nagy Románia Párt elnökétől is megvonták a Románia Csillaga érdemrendet, miután botrányt rendezett azon a parlamenti ülésén, amelyen a román államfő elítélte a kommunizmus bűneit.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2013. augusztus 19. 14:45
Bocskoros senkiháziak! Más nemzetek földje, tulajdona kellett, akkor viseljétek a kisebségekkel járó gondokat is! Mocskos tolvajok! A Magyarság vérével fizetett azokért a területekért, amit ti most bírtokoltok hazugságok árulások díjjaként! Befogadtak benneteket, és mind ezt azzal háláltátok meg hogy oda szartatok az asztalra amelyikről zabáltatok! Megkapjátok a sorstól még amit érdemeltek, nagyon sokáig nem is kell rá várni, amennyire mozgolódnak a szláv népek, másfél évtizeden belül nem hogy nagyrománia, de mint románia sem lesz!A következő háború Európában, Ukrán-Orosz, Román háború lesz! Erre bár mekkora összegben mernék fogadni!
tabakur
2013. augusztus 19. 13:00
"Emberi méltóságomban sértenek meg ezzel a javaslattal"-nyilatkozta Tőkés. Amikor Kertésztől vették el a díszpolgárságot akkor az ő emberi méltóságát is megsértette Tarlós?- vagy nem? Nincs kettős mérce tudtommal Magyarországon.
Toportxán tiszteletes
2013. augusztus 19. 12:48
Emlékszem, a Fidesz ellenzéki korában a hozzá közel álló sajtóban ódákat zengtek a „sikeres” Romániáról, hogy lám, „már a románok is lehagytak minket.” Orbán és a Fidesz – számomra érthetetlen módon – nem egyszer támogatta a román nacionalista Basescut, aki, miközben nem egyszer kijelentette, nem lesz Romániában semmiféle autonómia, Moldova és Románia egyesülése mellett kardoskodik, ami nyilvánvalóan ellentétes a magyar érdekekkel. Orbán számos gesztust tett Basescunak, legutóbb éppen a tavalyi, Basescu elmozdításáról döntő népszavazás során, de az akkor még ellenzéki vezér Orbán 2009-ben is nyíltan kiállt a román nacionalista elnök mellett, arra buzdítva az erdélyi magyarokat, Basescura szavazzanak.
HSL
2013. augusztus 19. 12:08
a coccik legkedvesebb pajtása
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!