Együttműködésre szólította fel a német baloldalt Günter Grass

Günter Grass Német Was gesagt werden muss Warum schweige ich, verschweige zu lange, was offensichtlich ist und in Planspielen geübt wurde, an deren Ende als Überlebende wir allenfalls Fußnoten sind. Es ist das behauptete Recht auf den Erstschlag, der das von einem Maulhelden unterjochte und zum organisierten Jubel gelenkte iranische Volk auslöschen könnte, weil in dessen Machtbereich der Bau einer Atombombe vermutet wird. Doch warum untersage ich mir, jenes andere Land beim Namen zu nennen, in dem seit Jahren - wenn auch geheimgehalten - ein wachsend nukleares Potential verfügbar aber außer Kontrolle, weil keiner Prüfung zugänglich ist? Das allgemeine Verschweigen dieses Tatbestandes, dem sich mein Schweigen untergeordnet hat, empfinde ich als belastende Lüge und Zwang, der Strafe in Aussicht stellt, sobald er mißachtet wird; das Verdikt "Antisemitismus" ist geläufig. Jetzt aber, weil aus meinem Land, das von ureigenen Verbrechen, die ohne Vergleich sind, Mal um Mal eingeholt und zur Rede gestellt wird, wiederum und rein geschäftsmäßig, wenn auch mit flinker Lippe als Wiedergutmachung deklariert, ein weiteres U-Boot nach Israel geliefert werden soll, dessen Spezialität darin besteht, allesvernichtende Sprengköpfe dorthin lenken zu können, wo die Existenz einer einzigen Atombombe unbewiesen ist, doch als Befürchtung von Beweiskraft sein will, sage ich, was gesagt werden muß. Warum aber schwieg ich bislang? Weil ich meinte, meine Herkunft, die von nie zu tilgendem Makel behaftet ist, verbiete, diese Tatsache als ausgesprochene Wahrheit dem Land Israel, dem ich verbunden bin und bleiben will, zuzumuten. Warum sage ich jetzt erst, gealtert und mit letzter Tinte: Die Atommacht Israel gefährdet den ohnehin brüchigen Weltfrieden? Weil gesagt werden muß, was schon morgen zu spät sein könnte; auch weil wir - als Deutsche belastet genug - Zulieferer eines Verbrechens werden könnten, das voraussehbar ist, weshalb unsere Mitschuld durch keine der üblichen Ausreden zu tilgen wäre. Und zugegeben: ich schweige nicht mehr, weil ich der Heuchelei des Westens überdrüssig bin; zudem ist zu hoffen, es mögen sich viele vom Schweigen befreien, den Verursacher der erkennbaren Gefahr zum Verzicht auf Gewalt auffordern und gleichfalls darauf bestehen, daß eine unbehinderte und permanente Kontrolle des israelischen atomaren Potentials und der iranischen Atomanlagen durch eine internationale Instanz von den Regierungen beider Länder zugelassen wird. Nur so ist allen, den Israelis und Palästinensern, mehr noch, allen Menschen, die in dieser vom Wahn okkupierten Region dicht bei dicht verfeindet leben und letztlich auch uns zu helfen. Magyar Amit el kell mondani Miért hallgatok, miért hallgattam el oly sokáig, mi nyilvánvaló, haditervekben kifőzött elmélet, melynek végén mi, a túlélők legfeljebb lábjegyzet lehetünk. Ez az állítólagos első csapás joga, mely kioltaná a szájhősök igájába szervezett és irányított iráni tapsnépet csak azért, mert e hatalom árnyékában atombomba építését vélik látni. De miért tiltom el magam, azt a másik országot, hogy nevén nevezzem, ahol évek óta – bár titkon – hatalmas nukleáris erő dagad, ám minden ellenőrzés híján? Általános csend honol e tény felett, mely hallgatást magam is elfogadtam, e csend nehéz hazugságom, kényszerem, hiszen azon mód, mikor megtöretik, az ítélet – „antiszemitizmus” – készen áll. Most azonban, mikor hazám, melyet saját ősbűne követ utánozhatatlanul, és azt újra meg újra rajta számon kérik, csakis üzletileg persze, ügyesen forgatott szóbeszéddel jóvátétellé nyilvánítottan, egy további tengeralattjárót ad el Izraelnek, egy olyat, melynek tulajdonsága mindent elpusztító robbanófejeket célba lőni amoda, hol bizonyítatlanul egyetlen atombomba volna, melynek majd végső bizonyossága az aggodalom oka, mondom, mert mondani kell. De miért hallgattam eddig? Mert úgy véltem, származásom soha le nem mosható szégyenével tiltja a tényt, igazság mondását Izraeltől elvárni, ez országtól, melyhez kötődöm, s kötődni fogok. Miért most mondom, öregen, utolsó csepp tintámmal: Izrael atomhatalma veszélybe sodorja a világ amúgy is törékeny békéjét? Mert ki kell mondani azt, ami talán holnap már késő lehet: mi – épp eléggé terhelt németek – gyaníthatóan bűnsegédek lehetünk, a szokásos mentegetőzések pedig erőtlenek. Beismerem: nem hallgatok tovább, mert elegem van a Nyugat álságából, és csak remélhetem, hogy sokan törik meg a csendet, mert a közelgő veszélyt elkerülendő, az ezt okozókat fel kell szólítani erőszakosságuk megszüntetésére, követelve, hogy állandó, meg nem akadályozható ellenőrzés mellett az izraeli atomerőt és az iráni atomberendezéseket egyaránt nemzetközi hatóság felügyelete, és e két ország kormánya tarthassa szemmel. Csak így segíthetünk Izraelnek és Palesztinának, mi több, minden embernek, kik ezen az őrület bitorolta területen szorosan egymás mellett, egymásra acsarkodva élnek, végül magunkon is csak így segíthetünk