Betiltanák Egyiptomban a Muzulmán Testvériséget

2013. augusztus 17. 16:48

Az egyiptomi átmeneti kormány vezetője a Muzulmán Testvériség betiltását kezdeményezte, a kabinet tanulmányozza a kérdést – jelentette be szombaton a kormányszóvivő.

2013. augusztus 17. 16:48
Serif Sauki közlése szerint Hadzim el-Beblavi miniszterelnök a nem kormányzati szervezetek működésének engedélyezéséért felelős szociálisügyi miniszternek tett javaslatot az iszlamista szervezet jogi úton történő feloszlatására. „A kérdés tanulmányozás alatt van” – tette hozzá a szóvivő. Az 1928-ban alapított Muzulmán Testvériség működését először 1954-ben tiltották be, az akkori kormányzat fel is oszlatta a szervezetet. Hoszni Mubarak elnöksége (1981–2011) alatt a testvériség illegalitásban működött, időnként azonban – a választásokon indított „független képviselőjelöltjei” révén – a parlamentbe is bejutott.
 
Mubarak két évvel ezelőtti bukása után saját pártot hozott létre Szabadság és Igazságosság néven, s a szabad választások eredményeként a legerősebb frakcióval rendelkezett az új kairói törvényhozásban. Értelemszerűen az iszlamisták pártja kapott megbízást az új kormány megalakítására is. A tárcák és a vezető állami tisztségek elosztásakor azonban – bírálók és megfigyelők szerint – nem a szakértelem, hanem a párttagkönyv volt az elsődleges szempont. Ennek köszönhetően pedig elmaradt a tömegek által várt gazdasági fellendülés. A Muzulmán Testvériség népszerűsége rohamosan csökkent, amit tavaly elnökké választott jelöltje, Mohammed Murszi sem volt képes ellensúlyozni. A tömeges elégedetlenség idén tavasszal nagyméretű utcai tüntetésekben öltött testet. Ezekre reagálva a hadsereg július 3-án megfosztotta hatalmától Murszit, és felfüggesztette az – iszlamisták által szövegezett – új alkotmányt.

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drkovax
2013. augusztus 18. 20:39
B+ hol politikai vezető egy középiskolai osztáéytitkár ????? Egyébként a Hitlerjugendnél sem mindegy, hogy valaki a vezetője volt Berlinben, vagy besorozták, mint Benedek pápát ...
Fiorini
2013. augusztus 18. 12:22
Bármilyen is ez a Muzulmán Testvériség, az egyiptomiak megválasztották őket. Az ő hazájuk, ha nekik ez jön be, az az ő dolguk kéne hogy legyen.
zolka50.50
2013. augusztus 18. 01:04
Mubarak uralma alatt a Testvériség be volt tiltva, Egyiptom mégsem tudott fejlődést felmutatni, a turizmus önmagában ehhez kevés volt. Semmiféle választ nem tudtak adni a túlnépesedésre, a masszív munkanélküliségre, a korrupcióra, a nyomorra. Tehát a problémákat nem a Testvériség okozta, nem az iszlám, úgyhogy betiltásuk nem segít semmit Egyiptomon, sőt, csak tovább ront a helyzeten. A "wiki-műveltség" semmire se jó.
egysegelem
2013. augusztus 17. 23:10
"Nem lehet politikai párt, mert már a gyakorlatban is bebizonyította, hogy alkalmatlan az ország vezetésére." Ezen az alapom akkor Mon mar sem MSZP sem Fidesz nem letezhetne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!