„Autonómiát a Partiumnak!”

2013. július 21. 12:34

Megalakult a Partiumi Autonómia Tanács (PAT), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) partiumi autonómiával foglalkozó testülete – tudatta az EMNT sajtószolgálata vasárnap.

2013. július 21. 12:34

A közlemény szerint a testület alakuló ülését még pénteken tartották a nagyváradi városházán, és azon Arad, Bihar, Szilágy, Szatmár és Máramaros megye EMNT-szervezeteinek küldöttei, az oktatás és a civil szféra, valamint a történelmi egyházak képviselői vettek részt. Toró T. Tibor, mint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke megfigyelőként volt jelen.

A Partiumban mintegy négyszázezer magyar él, jó részük egy tömbben, itt a határ mentén. Azt gondoljuk, számukra is megoldás lesz egy területi autonómia, nemcsak a Székelyföld esetében” – mondta az MTI-nek Csomortányi István, a PAT újonnan megválasztott elnöke. Kifejtette, a PAT feladatának tekinti a partiumi autonómia gondolatához tartozó szakmai anyagok, a szükséges törvénytervezetek előkészítését, a témába vágó események, rendezvények megszervezését. Hozzátette: a székelyföldi identitástudat sokkal erősebb, mint a partiumi, ezért a következő fél évben a PAT pontosítani szeretné azokat a területi határokat, amelyekre kidolgozandó autonómiajavaslata vonatkozik.

Ahogy a Székelyföld esetében jelképek is születtek, amelyeket a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) annak idején elfogadott, úgy látjuk, nagyon hasznos lenne, hogyha a Partiumnak is meglennének a maga jelképei az autonómia ügyének előmozdítására” – mondta Csomortányi István.

Kifejtette, a PAT autonómia-elképzelései leginkább a tiroli modellhez hasonlítanak. „Tirol tartománya is kétnyelvű, hetven százaléka olasz és harminc százaléka németajkú, és ezen belül van egy német többségű és egy olasz többségű terület. Hasonló megoldás alkalmazható a Partium esetében is” – magyarázta a PAT elnöke. Rámutatott, nemcsak az EMNT és EMNP által meghirdetett autonómia évének van köze ahhoz, hogy a 2008 óta érlelődő kezdeményezés most öltött szervezeti formát.

Látjuk, mit történik az ország közigazgatási átszervezése és a nyolc óriás régió kapcsán. Ez az a pont, ahol már nem lehet hallgatni, és ezeket az igényeket pontosan meghatározva a közvélemény elé kell tárni. Ez a Partiumban különösen fontos, mert itt kevesebbet beszéltek az önrendelkezésről, holott ugyan olyan létjogosultsága van, mint a Székelyföldön” – mondta az MTI-nek Csomortányi István, az újonnan alakult PAT elnöke.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. július 21. 15:18
http://www.magyarvagyok.com/kultura/regiok/erdely/partium/6501-Partium.html
kulakman
2013. július 21. 14:47
Petőfi már leírta egyszer nem kell ezt cizellálni, önállóságot azaz uniót Erdéllyel!!!!
Antigoné
2013. július 21. 13:22
jav. itt
bsandor
2013. július 21. 13:20
Helyes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!