Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének tisztségviselője az MTI-nek elmondta: egyrészt a kulturális diplomácia kihasználatlan lehetőségeiről szervezett bukaresti konferencián vett részt Emil Constantinescu volt államfő meghívására, másrészt a kulturális sokszínűség és a kultúrák közötti párbeszéd védelméről tárgyalt a román kormány tagjaival. Ötnapos látogatásán Bogyay Katalin a külügyi és kulturális tárca vezetőivel, illetve a román parlament UNESCO-bizottságának tagjaival találkozott. Megbeszélésein egyebek között a romák oktatásának területén megvalósuló nemzetközi összefogásról és az épített örökség védelméről volt szó, s felkereste az épített világörökség részét képező bukovinai ortodox kolostorokat.
Mivel a veszélyeztetett nyelvek térképén a moldvai csángó-magyar nyelv is szerepel, kérésére a szervezők beiktatták programjába egy magyaróra megtekintését is a lészpedi (Lespezi) román tannyelvű iskolában. Bogyay Katalin rámutatott: Romániában a törvényi szabályozás lehetővé teszi, hogy ha valaki kéri, akkor az anyanyelvét is tanulhassa heti két-három órában az iskolában, de ennek a lehetőségnek a kiaknázásához a családra, a közösségre és a csángó-magyar egyesületre is szükség van.