Szíria: A lakott területekre is lő a hadsereg

2013. április 11. 08:59

A felkelők a Korán alapján saría-törvénykezést vezetnének be, ha sikerrel jár felszabadító háborújuk.

2013. április 11. 08:59

A nemrégiben elrabolt és szerencsésen kiszabadult indexes újságíró, Szlankó Bálint ismét jelentkezett Szíriából, ezúttal a kelet-szíriai Raqqa városából. A települést a felkelők foglaltak el két héttel ezelőtt – igaz, a város határában még őriz egy helyőrséget a kormányhű hadsereg, amely lakott területeket is bombáz.

A felkelők között az iszlamisták vették át a vezető szerepet, így nem meglepő, hogy egyikük így nyilatkozott: „Fel fogjuk szabadítani egész Szíriát. Mindent el fogunk követni, hogy mártírokká válhassunk”. A raqqai felkelők között a legerősebb az USA által terrorista-csoportnak nyilvánított Nuszra Front, amelynek helyi vezetője elmesélte, milyen jövőt képzel el Szíria számára. „A Korán és a prófétai hagyományok. Ezek alapján fogunk kormányozni. Létre fogunk hozni egy sáriabizottságot, ami az iszlám jog alapján szabályozni fog mindent” – mondta a símaszkos férfi.

A felkelők beszámoltak arról is, hogy milyen indokokkal vetettek börtönbe lakosokat a szíriai hatóságok, mielőtt „felszabadították” a várost, majd jelképesen börtönbe vetették Aszadot – illetve az őt ábrázoló posztert.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. április 11. 14:44
Ir án kor án -- szir ia!!
Felebarát
2013. április 11. 14:34
érdekes amit a nyugati média üzen és ami tényleg van..majdnem közelit egymáshoz de mégse... :D az ellenállást amerikai pénzzel támogatják, alig van közte szír, inkább csak toborzott zsoldosok... amerikai katonák, csecsenek, libanoni, szomáliai és egyéb területről érkezett zsoldosok...
oskar
2013. április 11. 14:28
Ki ad ezeknek fegyvert, és milyeneket, ha a hadsereg sem bír el velük?
Locassen
2013. április 11. 11:43
anyátok, és a 2 millió keresztényt is a félbarbár szokásaitok szerint egzecíroztatnátok? ezért is mondom már az elejétől, hogy akinek esze van, az al-Aszadot támogatja, nem ezeket a báránybőrbe bújt farkasokat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!