A néppárti képviselőcsoporton belül – közölte Szájer József – a magyarországi helyzet megítélése jelentős mértékben függ az egyes EP-képviselők tájékozottsági fokától. Abban ugyanakkor – emelte ki – egyetértés uralkodik a frakción belül, hogy érvényesülnie kell a szubszidiaritás elvének, vagyis annak a szempontnak, hogy a kérdéseket a lehető legalacsonyabb szinten kell megoldani, azon a szinten, amelyen azok felmerülnek. A magyar néppárti EP-képviselők – hangsúlyozta Szájer József – nem is azt tartják célnak, hogy minden részletkérdésben egyetértsenek egymással a magyarok és a többi uniós ország képviselői, hanem azt szeretnék, ha a kifogásokat és a nézetkülönbségeket tárgyszerű vitában lehetne tisztázni.
Szájer kitért arra, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke – miközben az általa irányított testület még nem végzett a negyedik magyar alkotmánymódosítás mélységi elemzésével – a múlt pénteki levelében három konkrét, általa aggályosnak tartott témát érintett. A fideszes politikus szerint jó lenne, ha e kérdéseket illetően is világosan kifejtenék uniós részről, mi is a konkrét kifogásuk a magyar alkotmánymódosítás tartalmát illetően.